Olimpikonok oltása – megszólaltak a szervezők is

Olimpikonok oltása – megszólaltak a szervezők is

A japán kormány a koronavírus elleni oltás rendelkezésre állásától és a beoltottságtól függetlenül kitart a tokiói nyári olimpia megrendezése mellett.

„Átfogó intézkedésekkel készülünk a játékok biztonságos lebonyolítására, függetlenül az oltások kötelezővé tételétől” – nyilatkozta Kato Kacunobu kormányszóvivő.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke eddig már többször kizárta azt a lehetőséget, hogy a Tokióba utazó sportolóknak kötelezővé tegyék a fertőzés elleni oltást.

A japán szervezők ezzel együtt felhívták a figyelmet arra, hogy

a versenyzőknek és a Tokióba utazóknak érdemes beoltatniuk magukat.

Az eseményre a világ minden tájáról nagyjából 11 ezer sportoló érkezik, rajtuk kívül sportvezetők, a szakmai stábok tagjai, valamint a média dolgozói vesznek részt az olimpián.

Változatlanul kérdéses ugyanakkor, hogy nézők lehetnek-e majd a versenyeken, a legutóbbi felmérés szerint pedig mostanra a japán lakosság 80 százaléka szerint az olimpiát nem szabadna megtartani. Kedden Szuga Josihide japán miniszterelnök azt mondta, a vakcina jelenti a megoldást a helyzetre, és február végén kezdik meg a lakosság beoltását. A tervek szerint először az egészségügyi dolgozókat oltják be, majd a 65 éves és annál idősebbek következnek, várhatóan március végén. Ezt követően az alapbetegségekkel küzdők, aztán az időseket gondozók kapják meg a vakcinát.

Hírdetés

A japán kormány január 7-én vészhelyzetet hirdetett Tokióban és a szélesebb agglomerációban, az intézkedés egyelőre egy hónapig tart.

Szuga a hétfői parlamenti felszólalásában még határozottabb hozzáállást ígért, és kijelentette, hogy az olimpia megrendezése a koronavírus feletti győzelem bizonyítéka lesz. Hozzátette: a fertőzés terjedését megakadályozó intézkedéseket igyekeznek betartatni és eltökélten készülnek a nyári játékok megrendezésére, ami „reménnyel és bátorsággal” töltheti el a világot.

Az olimpia a tervek szerint július 23-tól augusztus 8-ig, a paralimpia pedig augusztus 24-től szeptember 5-ig tart majd Tokióban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Franck Robichon

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »