Olaszországi földrengés – nincs hír magyar érintettről

Az eddigi információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje a Közép-Olaszországot szerda hajnalban sújtó erős földrengésnek – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az MTI-nek.

A sajtófőnök kifejtette: az olasz hatóságok arról tájékoztatták a római magyar nagykövetséget, hogy a jelenlegi ismereteik szerint az áldozatok és a sérültek között nincs magyar állampolgár.

Továbbá sem a KKM, sem a római nagykövetség nem kapott segítségkérő telefonhívást, nem jelezte magyar állampolgár, hogy keresi rokonát, ismerősét, aki az érintett térségben tartózkodhatott – közölte.

Menczer Tamás arról is beszámolt, hogy összességében augusztus hónapra 262 olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki jelezte, hogy Olaszországban lesz. Közülük a mai napot illetően 67-en közölték, hogy az országban tartózkodnak, és azok közül, akik megadták, hogy Olaszországon belül pontosan hol lesznek, senki sem jelölt meg olyan települést, amelyet érintett a földrengés – magyarázta.

A sajtófőnök ismét felhívta a figyelmet a konzuli regisztráció fontosságára és arra, hogy hasznos megadni egy országon belüli konkrét tartózkodás helyét is, hiszen a mostani esetben is látszik, hogy erre nagy szükség van, ez a segítségnyújtás hatékonyságát, gyorsaságát növeli.

A legfrissebb jelentések alapján legalább 21-en vesztették életüket és több mint százan eltűntek a Közép-Olaszországot szerdán sújtó erős földrengés következtében.

A természeti csapás Umbria, Lazio és Marche régiókban okozott károkat, az egyik legnagyobb pusztítást a Marche régióbeli Arquata településen végezte, ahonnan 10 halottról és 20 sérültről érkezett jelentés. Hat halálos áldozatot jegyeztek fel a Lazio régióbeli Accumoliban és további ötöt Amatricében.

A hatóságok szerint azonban a halottak száma ennél lényegesen nagyobb lehet, sok ugyanis az eltűnt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »