Olaszországban koronapartikat tartanak. Az emberek a Covid-igazolvány miatt akarnak megfertőződni

Olaszországban koronapartikat tartanak. Az emberek a Covid-igazolvány miatt akarnak megfertőződni

Nyitókép: Shutterstock

Az olaszországi Bolzano városának ügyészsége azoknak a zártkörű partiknak a vizsgálatával foglalkozik, amelyeket az emberek azért látogatnak, hogy megfertőződjenek a koronavírussal – tájékoztattak a dél-tiroli orvosi hivatalok.

A partikon elsősorban fiatalok vesznek részt, akik az orvosok szerint azért akarnak megfertőződni, hogy ellenanyagokra és igazolásra tegyenek szert a Covid-igazolványukba.

Olaszországban a munkahelyre, a bárokba és az edzőtermekbe is csak Covid-igazolvánnyal lehet belépni, amit oltással, negatív teszttel, vagy a fertőzésen való áteséssel lehet megszerezni.

Patrick Franzoni, a regionális járványkoordinátor helyettesének elmondása szerint több koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az ilyen típusú partik megszervezése után.

„Egy zárt helyiségben, ahol Delta-variánssal fertőzött pozitív személy van, öt, de akár tíz ember is könnyedén megfertőződhet“

– tette hozzá Franzoni.

Hírdetés

A felelőtlenség határtalan

Az önkéntes vírusátadással elsősorban a fiatalok próbálkoznak, akik alábecsülik a betegség súlyosságát.

„Sokan azt gondolják, hogy ez a betegség olyan, mint az influenza, viszont a fiatalok is kórházba kerülhetnek“

– figyelmeztetett Franzoni, aki azt is elmondta, hogy a fiatalok gyakran a bárok előtt találkoznak, ahol fertőzött személlyel ölelkeznek, puszilkodnak, illetve annak poharából isznak.

A hivatalok szerint az ilyen felelőtlen partik következményeként már jó páran az intenzív osztályon végezték, sőt egy férfi meg is halt.

Az ildolomiti.it portál tájékoztatása szerint múlt héten egy 55 éves osztrák férfi hunyt el covidban, aki szintén egy vírusátadós partin vett részt Észak-Olaszországban. A hivatalok szerint a férfi oltástagadó volt, és azért akart megfertőződni, hogy Covid-igazolványhoz jusson. További három személy – beleértve egy gyereket is – kórháza került, ketten pedig az intenzív osztályon szorulnak ápolásra.

ČTK/SME


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »