Olaszorországi választások: a választók közel ötöde adta le szavazatát délig

Olaszorországi választások: a választók közel ötöde adta le szavazatát délig

A szavazásra jogosultak 18,39 százaléka adta le voksát az olaszországi parlamenti választásokon vasárnap délig az olasz belügyminisztérium közlése szerint.

A részvételi arány nem sokban tér el a négy évvel ezelőtti, időarányos adatoktól: 2018-ban a szavazók 19,43 százaléka járult az urnákhoz.

A tartományok között a hagyományosan baloldali táborral bíró Emilia-Romagna vezet 22,7 százalékos részvétellel, legutolsó pedig Campania 12,5 százalékkal. A dél-olasz régiót azonban délelőtt felhőszakadás sújtotta.

A szavazókörzetekből érkező jelentések szerint több helyszínen hosszú sorok kígyóznak. Az egyik milánói körzetben szavazó Silvio Berlusconi, a Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke úgy nyilatkozott, még nem látott ennyi embert voksolni. A római szavazókörzetekben sorban álló tömeg miatt Giorgia Meloni bejelentette, hogy késő estére halasztja a voksolást, hogy az őt kísérő sajtó ne tartsa fel a szavazókat.

  A belügyminisztérium közlése szerint a szavazás rendben folyik, a hosszú sorok az új választási rendszer miatt alakultak ki.  

A cédulákat ugyanis egyenként a választási bizottság elnökének is ellenjegyeznie kell a csalások elkerülésére. A tárca bejelentette, hogy aki 23 óra előtt bejut a szavazóhelységekbe, leadhatja szavazatát, az urnákat csak akkor zárják le, amikor már az összes sorban álló voksolt.

Hírdetés

Olaszország választ! Orbán Viktor fontos szövetségest szerezhezt. Vajon Giorgia Meloni felhúzza az olasz csizmát?

A választást megelőző két hétben tilos volt közvélemény-kutatási adatokat közölni, a legutóbbi felmérésen ugyanakkor a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), Silvio Berlusconi Hajrá, Olaszország! pártja, valamint a Matteo Salvini vezette Liga alkotta jobboldali koalíció bizonyult a legnépszerűbbnek. Szorosan mögöttük második helyen állt akkor a Demokrata Párt (DP), Enrico Letta vezetésével.

Megválasztása esetén Giorgia Meloni lehet Olaszország első női kormányfője

A választásokat a tervezettnél hat hónappal korábban tartják, mert Mario Draghi koalíciós kormánya július végén szétesett, ő pedig ennek következtében lemondott.

A legközelebbi részvételi adatokat este hét órakor közlik. A szavazatokat csak a 23 órai urnazárást követően kezdik el számolni.

Enrico Letta a PD római székházából követi a szavazatszámlálást, Giorgia Meloni egy római szállodából, amelyet az Olasz Testvérek sajtóközpontjává alakítottak át. Matteo Salvini a Liga milánói székházában lesz az urnazárást követően.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »