Olasz meló: Délre csúszik az EU központja?

Olasz meló: Délre csúszik az EU központja?

A britek még be sem adták kilépési kérelmüket, máris elindult a tülekedés az EU “harmadik” hatalmának helyéért.

Lengyelország a V4-ek vezetőjeként politikai, míg Olaszország (egy Róma – Párizs tengely mentén) politikai és gazdasági alapon nevez be a versenybe. A baj ott van, hogy Olaszország bankrendszere infarktus közeli állapotban van, ezért Itália politikailag is nagyon kiszolgáltatott.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök jó baloldaliként mindent bevet, hogy a mások pénzéből biztosítsa saját hatalmát. Előbb botot tesz a küllők közé, majd némi politikai csereüzletért nem blokkol tovább.

2015 végén Renzi Angela Merkel Achilles-sarkát támadta. Az akkor még csak körvonalazódó toloncegyezmény kapcsán sokallta a törököknek az EU által fizetendő 3 milliárd eurót. Ráadásul az Oroszország elleni gazdasági szankciók kapcsán is “őszinte vitát” kezdeményezett a szankciók értelméről és hasznáról.

Renzi idén januárban is kritizálta Merkelt és Junckert, ő ugyanis nem szereti a határokat: Például a Schengenen belüli határokat, amelyek miatt már nem tudják északra továbbküldeni az Afrika felől Itáliába érkező migránsokat. De a költségvetési korlátokat sem szereti, hiszen a dolce vita finanszírozása, vagy aktuálisan az olasz bankok megmentése rengeteg pénzbe kerül.

Renzi német sparpolitikot kritizáló januári beszédét Ventotene szigetén mondta el, ahová Mussolini 1941 és 1944 között a legkülönbözőbb politikai ellenfeleit internáltatta, akik a fogság alatt egy háború utáni, egységes Európáról álmodtak.

A németek náci múltjára való utalás 2003-ban már Berlusconinak is “bejött”, aki szerint Martin Schulz szocdem politikus bármelyik háborús filmben hitelesen alakította volna a kápót.

Az olasz bankoknál nagy a baj, így Renzi kormányának rengeteg pénzre van szüksége! Az EU szigorodó bankmentési szabályai ugyanis már a betétesek és kötvénytulajdonosok áldozatvállalását (bail-in) is elvárják, s csak ezt követően jöhet a külső segítség (bail-out). Az olaszoknak e téren már megvannak az első keserű tapasztalatai, ugyanis 2015 végén két takarékszövetkezet bedőlésénél 130 000 családnak kellett mélyen a zsebébe nyúlni.

Renzi idén októberben népszavazást rendez az alkotmány módosításáról, előtte nem mutatna jól, ha az eurózóna bajba jutott perifériájának bankjai, köztük az olaszok dominóként bedőlnének, és immáron milliónyi olasz családnak kellene áldozatot hozni. Renzi nem akar úgy járni, mint Cameron, akit egy “biztos kimenetelű” népszavazás buktatott meg.

Ebben a környezetben Renzi előre menekül, és augusztus végére az EU jövőjéről szóló tárgyalásra hívta Merkel német kancellárt és Hollande francia elnököt. Helyszínként a januári beszédének is otthont ado Ventotene szigetet választotta, ami az EU alapító atyáinak politikai sokszínűsége mellett a “fasiszták” háborús bűneinek is szimbóluma egyben.

Renzi kezdeményezése persze nem eredeti. A millennium után kudarcba fulladt alkotmányos alapszerződés tárgyalások után, a Római szerződések akkori 50. évfordulóján néhány uniós vezető Berlinben közös nyilatkozatot fogadott el, ami megnyitotta az utat a Lisszaboni szerződés 2009-es elfogadásához. Most, a Római szerződések immáron 60. évfordulója (2017. március 25.) adná az apropót a találkozásra.

Mi várható? Három alapító ország vezetője, kiegészülve néhány eurokratával ismét egy nyilatkozatot fog elfogadni, amelyben az eddigi elitprojektet viszik tovább. Az eurózónát, mint “mageurópát” megpróbálják egyben tartani, így az Európai Központi Bank (EKB) által nyomtatott pénzből a hírek szerint fog jutni a Volkswagennek is (pl. az amerikai dízeltulajdonosok kártérítésére), és talán az olasz bankok szanálására is találnak olyan megoldást, amely az októberi népszavazás előtt megkíméli a kisbetétesek zsebét.

Az már csak hab a tortán, hogy az EKB mostani elnöke, Mario Draghi 2006-2011 között olasz jegybankelnökként közelről láthatta, ahogyan az olasz pénzintézetek egyre több kétes hitelt helyeznek ki, aminek az árát lassan meg kéne fizetniük.

Az EU vezetői — most éppen az EKB pénzén — sokadszorra vásárolnak maguknak időt. A német, francia és olasz vezetők a brexit utáni közös nyilatkozatukban három prioritást jelöltek meg: A közös biztonságpolitikát, a jólétet és a több fiatal foglalkoztatását biztosító gazdaságpolitikát, valamint az eurózóna növekedésének elősegítését. Ahogyan a magasztos célokat a régi módszerekkel eddig sem sikerült elérni, úgy ez most sem valószínű. Még a “mageurópában” sem.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »