Októberben rendezik meg Európa legnagyobb napenergiás kiállítását

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással!
Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Ehelyett a The smarter E Europe Restart 2021 Münchenben, október 6-8. között kerül megrendezésre. A The smarter E Industry napokat, beleértve a The smarter E DÍJÁNAK, az Intersolar DÍJÁNAK, és az ees 2021-es DÍJÁNAK díjátadását on-line fogják megtartani 20201. július 21 és 23. között, amikor a személyes részvétellel zajló eseményre került volna a sor, írta az mnnsz.hu. A járvány miatt a The smarter E Europe szervezői – a Solar Promotion GmbH és a Freiburg Wirtschaft Touristik und Messe GmbH & Co. KG (FWTM) – úgy döntöttek, hogy az eseményt már nem lehet megtartani 2021 júliusában. Az oltások körüli legutóbbi fejlemények és az Európában gyorsan zajló tesztelések, valamint a második negyedévre várt előrelépések, valamint a szervezők által előkészített átfogó egészségügyi és biztonsági terv ellenére mostanáig a politikai döntéshozók részéről nem érkeztek olyan jelzések, hogy az eseményt megvalósítható lenne.

„A döntést az ágazat nemzetközi szervezeteivel szorosan együttműködve hoztuk meg. Tudtuk, hogy minden érintett – a kiállítóktól, látogatóktól kezdve a konferenciák résztvevőin és előadóin át egészen a szponzorokig és a szervezőkig – részt vett a folyamatban saját végső intézkedései meghozásával, így a tervezés érdekében nem halogathattuk tovább a döntést” – magyarázta Markus Elsässer, a Solar Promotion GmbH vezérigazgatója.

Hírdetés

Egy rövid határidőn belül elérhetővé vált idősávnak köszönhetően most Messe Münchenben tudjuk megtartani a The smarter E Europe Restart 2021 kiállítást október 6-8. között. „Bízunk benne, hogy ez a 2021 októberére újonnan átütemezett esemény dinamikusan növekedő ágazatunk tagjai számára megadja majd azt a nagyon várt esélyt, hogy idén személyesen is bemutatkozhassanak és megoszthassák elképzeléseiket” – mondta Daniel Strowitzki, az FWTM vezérigazgatója.

A smarter E Industry napokat, beleértve a DÍJÁTADÓ ünnepséget is, on-line fogják megtartani 2021. július 21-23. között, 2021, amikor sor került volna a személyes részvétellel zajló eseményre. Az on-line esemény magában fogja foglalni az izgalmas kiemelt beszédeket a legújabb iparági trendekről, a termékek bemutatását, a panelbeszélgetéseket, az interaktív műhelyeket és a kiállítók digitális gyárlátogatásait. A The smarter E DÍJ , az Intersolar DÍJ és az ees DÍJ 2021-es nyertesi az Iparági Napokon is kiemelésre kerülnek.

Egész évben különböző formátumokat és platformokat kínálunk minden az új energia világához kapcsolódó téma, a termékek és technológiák iránt érdeklődőnek, hogy tanuljunk és megosszuk az ismereteket. És már intenzíven dolgozunk a The smarter E Europe 2022 tervezésén, amelyet 2022. május 11-13. közé ütemeztek.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »