Okos(kodó) világunk áldásai (átkai?)

Azt mondja az anyuka, hogy megkarcolta a gyerek az okos tévét, s hamar keres valamit, amivel eltüntetheti a karcot. S talál valamit, mert nemcsak a tévé, de a világ is okos immár.

Aztán másnap kéri a segítséget, hogy csinos lehessen az új ruhájában, bár tudván tudja, hogy ő bizony dundi, s csinos sose lesz. De az okos világ erre is tud megoldást. Gyorsat s biztosat. Olyan rugalmas, s szintén okos alsóneműt, amiben már-már bombázónak nézhet ki a duci nőci. Aztán ha leveti, kibuggyan a hája, de sebaj, a színházban, partin, étteremben mindenki őt irigyli, – s miközben erre gondol unottan vakarja le a műszempilláit, igazít egyet a szilikonmellén, kioldja a póthajat, gondosan elteszi, s elhatározza, hogy holnap megfőzi az urát, hogy az orrából még lefaragtathasson egy centicskét. Utoljára csettint egyet, s a villany kialszik, s ő lefekszik az okos ágyukba.

Másik anyuka okos órát keres a lányának, aki hétévéske ( de olyant ám, ami talál a simogatós blúzával! ) s én öregedő, divatjamúlt fehérnépként csak bután pislogok, mert nem értem mire kell az (s mi az a simogatós blúz?).

Hírdetés

Aztán kiderül, hogy nyomkövető van az órában (a simogatós blúz az olyan, kérem, hogy erre simít ló van rajta, arra simít tündérkutya) s én eltátom a számat, aztán belegondolok, hogy megérem, ha nem figyelek, hogy KITT a knájtrájderből itt fog futkosni az utcán. Végül a homlokomra csapok, s fejemet csóválom, hiszen már sok-sok KITT futkos az utcán, s mondja merre kell menni, sőt, olyan es van, ami székelyül beszél immár. Eszembe jut, hogy esett le az állunk, mikor anno a filmekben képernyőn keresztül, az éterből jelentkezett a detektívfőnök, s úgy osztogatta a parancsokat, s onnan fokozott le vagy fel boldog s boldogtalant. Ma már én is képernyőn keresztül mondom el a menyemnek a zakuszka receptjét, s boldog vagyok, mikor az unokáim az éterből feltűnnek, s mint emzéperix jelentkeznek.

Szép ez az új világ, bizony mondom, szép, na. Csak maradnánk meg mi is szépnek, ott legbelül, s ne tunyulnánk el. Nem kellene elfelejtenünk az igaz érzéseket, nem kellene mindig mindenhol okosak legyünk, lehetnénk néha sután-bután szerető szívűek, s élvezhetnénk továbbra is az egyszerűség szépségét, az igazi levegőt, napot, tópartot, patakot, erdőt, mezőt… csak úgy okosság, okoskodás nélkül. Hál’ Istennek még ez is megvan… Még tudunk sután -bután szeretni.

Lakó Péterfi Tünde


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »