Ohióban még mindig több száz voksot kell megszámlálni

Ohióban még mindig több száz voksot kell megszámlálni, sem a republikánus, sem a demokrata párti jelölt nem mondhatja magát győztesnek.

Két nappal az előválasztások után még mindig a levélben beküldött szavazatokat számlálják Ohióban, ahol változatlanul Troy Balderson republikánus jelölt vezet, igen csekély, egy százalékosnál is kisebb előnnyel vetélytársa, a demokrata párti Danny O’Connor előtt.

“Ha a matematikát nézzük és a hagyományokat figyelembe vesszük, akkor ez az eredmény nem is fog változni” – nyilatkozta a CBS televíziónak Balderson, akit Donald Trump elnök hangsúlyosan a támogatásáról biztosított, személyesen kampányolt is mellette. Sőt szerdára virradóra – a végeredmény teljes hiányában – gratulált is neki a “történelmi” győzelemhez.

A Donald Trump erőteljes bírálójaként ismert John Kasich Ohio állam republikánus kormányzója ugyanakkor arról nyilatkozott a CBS televíziónak, hogy a parányi republikánus előny azt jelenti: a választók nem állnak olyan nagy számban a republikánusok mögött, mint azt a párt, vagy akár Trump elnök is remélte. “Tessék véget vetni a káosznak, a megosztottságnak, a menekült családok szétszakításának a határon, vagy akár az emberek egészségbiztosítása megszüntetésének” – fogalmazott a kormányzó, aki úgy értékelte: az embereknek – mint fogalmazott – “lényegében elegük van”.

Ohióban előrehozott választást tartottak egy képviselőházi szék megüresedése miatt. A szóban forgó választókerületben az elmúlt évtizedekben mindig a republikánusok győztek, ám a mostani várható eredménynél jóval meggyőzőbb arányban.

Miközben az ohiói végeredményt a jövő hét elejére valószínűsítik, lassan megszületnek a többi négy tagállamban tartott előválasztások végeredményei. Ami biztos: az újraválasztott képviselőházban ott lesz az első muszlim politikusnő. A detroiti születésű, 42 éves Rashida Tlaib palesztin-amerikai jogász Michiganben nyerte meg a demokraták előválasztását, ám a novemberi félidős választásokon nem indul ellene republikánus képviselőjelölt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »