OGYÉI: beszerezhető a rotavírus elleni védőoltás

Beszerezhető a rotavírus-fertőzés megelőzésére szolgáló mindkét védőoltás – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) kedden az MTI-vel.

Magyarországon a rotavírus ellen két védőoltás, a RotaTeq és a Rotarix érhető el, ezek közül a Rotarix gond nélkül beszerezhető patikai forgalomban – írták.

Azért, hogy a másik vakcinából is elegendő álljon rendelkezésre, az OGYÉI januárban másfél hónapra elegendő mennyiség behozatalára adott ki kontingensengedélyt a második legnagyobb gyógyszer-nagykereskedő cégnek. Ennek a tételnek a felét már behozták és értékesítették, február végén érkezik egy jelentősebb adag, több hétre elegendő vakcina – közölte a hatóság.

Hozzátették: a kiegyensúlyozott és biztonságos gyógyszerellátás érdekében az OGYÉI és a gyógyszer-nagykereskedők folyamatosan egyeztetnek.

A Magyar Nemzet kedden írt arról, hogy országos hiány van a rotavírus elleni egyik védőoltásból, a RotaTeq nevű vakcinát március végéig nem is lehet megrendelni. A lap az OGYÉI honlapján elérhető adatokra hivatkozva arról írt, hogy a védőoltásból már december közepe óta hiány van, átmeneti gyártói probléma miatt nem lehet kapni.

A RotaTeq akkor nem helyettesíthető a másik oltással, ha azzal kezdték el az oltássorozatot: három, darabonként körülbelül 15 ezer forintos oltás kell belőle, és ha a gyermek nyolc hónapos koráig nem sikerül beadni a harmadik vakcinát, akkor nem lesz védett – olvasható a Magyar Nemzetben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »