Odafigyelnek Erdővidékre (Új RMDSZ-iroda)

Odafigyelnek Erdővidékre (Új RMDSZ-iroda)

Megyei közméltóságok, erdővidéki polgármesterek és az RMDSZ-hez közelállók jelenlétében tegnap délben avatták fel a szövetség új baróti székhelyét.

A Szabadság utca 19. szám alatti iroda a városi és a széki szervezetet fogja szolgálni, itt kap helyet Márton Árpád képviselői irodája, és a magyar állampolgársági ügyintézés is folyik majd.

Az avatóbeszédeket tartók mindegyike úgy fogalmazott: a helyi ügyeket kiemelten követi, és ígérték, továbbra is a kistérség érdekében cselekednek.

Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök a helyi intézmények – elsősorban az iskola és a kórház – megerősítését mondotta fontosnak, de hasonlóan kiemelkedő jelentőségűként jellemezte az úthálózat korszerűsítését. Mint fogalmazott, a középiskola megmaradását azért tartja lényegesnek, mert a statisztikák azt mutatják, hogy azok a fiatalok, akik a kilencedik osztályt szülőföldjüktől távol kezdik, tanulmányaik befejezését követően csak látogatóba térnek haza – márpedig Erdővidéknek szüksége van fiataljaira.

A kórházról úgy nyilatkozott, biztosan lehetne szebb, nagyobb, korszerűbb és jobban felszerelt, de a lényeges az, hogy létezik, s a legalapvetőbb feladatokat helyben megoldhatják ott. Okfejtése szerint az akkori polgármester, Nagy István nemhogy kiállt volna a régiót kiszolgáló egészségügyi intézmény mellett, hanem a szövetség által megszerzett pénzt is elutasította, a kész, az erdővidéki vállalkozó által megnyert közbeszerzést pedig leállította. Hogy végül is nem zárták be a kórházat, volt miniszterüknek, Cseke Attilának és azon erdővidéki embereknek köszönhető, akik Bukarestben kitalpalták ezt – jelentette ki.

Nem csak akkor gondoskodtak róla, hanem folyamatosan: új mentőállomást építettek, idén tűzoltóság épül udvarára, és készek mindenben támogatni, hogy gondtalanul működhessen, feladatait elláthassa. Az iskola bővítésére régebb lett volna alkalom, de a volt városvezető „sinkófálása” miatt legalább egy évtizedet késett az is. Mint mondotta, lehet, hogy a sinkófálás szó használata súlyosnak tűnhet, de – mivel bűnügyi kivizsgálás is folyik az ügyben – vállalja azt. Hogy az iskolabővítés új esélyt kapott és bekerülhetett az országos fejlesztési programba, az Lázár-Kiss Barna András polgármester és a szövetség érdeme.

Hírdetés

Tamás Sándor felelősséget vállalt Erdővidék egészének megújítása érdekében is: az elkövetkezendő három-négy esztendőben EU-s forrásokból két fontos útszakaszt is modernizálnak, így a tájegység megnyílik Brassó, Székelyudvarhely és Kolozsvár irányába is, az pedig befektetéseket, azaz munkahelyeket és új lehetőségeket teremt. A fejlődés lehetőségét a szoros partnerségben és az elkötelezett munkában látja. Erdővidék együttműködő – kivételt Vargyas jelent, ahova „Nagy István a cirkuszt is importálta” –, a jó ötletek megvalósíthatóak – zárta beszédét a megyeitanács-elnök.

Lázár-Kiss Barna András az iskola és a kórház ügyében egyetértett Tamás Sándorral, és reményét fejezte ki, előbbi megépül, utóbbi pedig sikeresen szerepel a bővítését és felszerelését lehetővé tevő pályázaton. Az RMDSZ-iroda munkatársainak azt kívánta, munkájuk hasznos és tartalmas legyen.

Márton Árpád képviselő az elmúlt közel harminc év székházváltoztatásairól számolt be: volt, hogy fűteni sem lehetett, alkalmazottjaiknak vastag ruhában kellett a teleket kihúzniuk, volt, hogy a volt polgármester – mint mondotta, nem nevezi meg, mert így is méltatlanul sokszor esett róla szó – a törvényes előírásokat figyelmen kívül hagyva üldözte el őket, ám most végre olyan modern létesítményhez jutottak, amely méltó körülményeket kínál a köz érdekében dolgozó munkatársaik számára.

Váncza Tibor széki elnök úgy fogalmazott: az iroda nem a politikusok gyülekezőhelye lesz, hanem olyan szolgáltatóhely, ahová az emberek bizalommal fordulhatnak.

Az iroda hétköznap hétfőtől csütörtökig 8–16 között, pénteken pedig 8–14 között várja az érdeklődőket.

Az avatón elhangzott, Nagy Istvánt érintő vádak ügyében megkerestük Barót volt polgármesterét, aki azonban nem kívánt reagálni azokra.

Hecser László / Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »