Óbecsei diadal a IV. Vajdasági Vágtán

Óbecsei diadal a IV. Vajdasági Vágtán

Az óbecsei Kállay Attila Kopra nyergében ért elsőként célba a IV. Vajdasági Vágta döntőjében. Második lett Temerin színeiben Morvai Zoltán, Felinit lovagolva. A topolyaiak versenyzője, Víg Dániel Liki nevű lován eredménye alapján a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A negyedik lett a házigazda Zobnatica képviseletében lovagló Davidovity Deján, aki ezúttal Leont lovagolta.

A IV. Vajdasági Vágta pontosan délben a versenyzők díszes felvonulásával kezdődött. Összesen 25 lovas indult az idén a versenyen, akik – öt csoportban – az előfutamok során küzdöttek meg a döntőbe jutásért. Több előfutamban is csak méterek, centiméterek döntöttek, de mind az öt előfutamból csak egy versenyző juthatott a döntőbe. Az előfutamokat követően került sor a fiatal vajdasági csikósok bemutatójára, majd a Kelebiai Ménes díjlovagló bemutatójára. Ezt követte a kettes fogathajtók szinkronhajtó versenye, majd egy ügetőfutam és a négyes fogathajtók szinkronhajtó versenye következett. A Kishuszárvágta rajtját is hatalmas érdeklődés kísérte, a győztes zentagunarasi Januskó Szabina mellett, – aki Dáma nevű póniján diadalmaskodott -, a temerini Erős Szilvia Manó hátán, a bácskossuthfalvi Bauer Judit Szikrát lovagolva, valamint az óbecsei Balog Kornél Medena nyergében állt még rajthoz. Ez a 10–16 éves fiatalok lovasversenye, akik maximum 138 centiméter marmagasságú lovakon mérték össze ügyességüket.

Az idén is megszervezték azt a futamot is, melynek győztese Szerbiát képviselheti majd a budapesti Nemzeti Vágta Nemzetközi Vágtáján. A zobnaticai előfutamon, a helybeli ménes telivér lovain versenyző leggyorsabb öt lovas közül a futam nyerteseként Suzana Sekulić lovagolt be elsőként a célba, Aron nyergében. Így ő képviselheti majd országunkat a magyar fővárosban, de a lovat nem viheti magával, a nemzetközi futam versenyzőinek ugyanis a helyszínen sorsolnak ki majd egy-egy lovat a Bábolnai Ménesből.

A IV. Vajdasági Vágtán így összesen 25 település képviseltette magát. Adát Krajinovity Annamária képviselte Mir nevű lovával. Adorjánt Dudás József Csinibaba nyergében. Bácsfeketehegyet Szerbák Zoltán Lindy Star nevű lovával, Bácskossuthfalvát Krisztánov Róbert képviselte Avita Safir nyergében. Csantavért Pesti Mártin képviselte Inqvizitor nevű lovával, Csókát Dukin Igor Szuzi hátán. Hertelendyfalvát Dér Róbert Vezér nevű lovával. Hódegyházát Kurfis Krisztina képviselte Ukrin nevű lovával, Királyhalmát Kósa Sándor képviseli Herceg nevű lovával, Kishegyest, akárcsak tavaly, idén is Cékus Árpád képviselte Gádzsó nevű saját lovával és nagy harcban kevéssel maradt le az első helyről az ötödik előfutamban, melyben végül a döntőben második helyezett temerini versenyző diadalmaskodott. Magyarkanizsát Kelemen István képviselte Titán V nyergében, Moholt pedig Bajúsz Gábor Perun nevű lovával. Muzslyát Horák Róbert képviselte Havasi Gyopár nevű lovával. Óbecsét Kállay Attila Kopra nevű lovával képviselte és meg is nyerte ezzel a kilenc éves tetszetős külsejű paripával a versenyt. Oromhegyest Ördög Alen Csillagvirág nevű lovával, Pacsért pedig Szerbák Zsolt képviselte Csilla nevű lovával. Péterrévét Gán Igor Cura nevű lovával, Szabadkát Tokity Dominik Lucky nevű lovával. Szajánt Bájity Dragan képviselte Fit nevű lovával, Temerint Morvai Zoltán Felini névre hallgató lovával képviselte és a dobogó második fokára állhatott végül. Topolyát Víg Dániel képviselte Liki nevű lovával, ő lett a harmadik. Tornyos színeiben Homolya Tibor állta rajthoz Jadran nevű lovával. Törökkanizsát Papp Géza képviselte Linda nevű lovával, Zentát Becsei Árpád Csillag nyergében. A házigazda Zobnaticát Davidovity Deján képviselte Leon nevű lovával és negyedikként ő is valószínűleg ott lesz majd ismét a budapesti döntőbe, ugyanis a szervezők az első három helyezett mellett egy szabadkártyával még egy versenyzőnek lehetővé teszik, hogy ott legyen a döntőben.

A Nemzeti Vágtán Budapesten Vajdaságot a IV. Vajdasági Vágta első három helyezettje, valamint a helybeli település versenyzője fogja képviselni. Rajtuk kívül ott lesz még a Kishuszárvágta és a Nemzetközi Vágta előfutamának győztese is.

Mintegy tízezren voltak idén is kíváncsiak a Vajdasági Vágta programjára. A szervezők közül Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója elmondta, a kezdetektől fogva az volt a cél, hogy lovassportot népszerűsítsék. Ennek a célnak a megvalósulása pedig az elmúlt négy év alatt szépen végigkísérhető. Ma már egy egészen magas színvonalú rendezvényről lehet beszélni. A fiatal vajdasági csikósok bemutatójáról is elismerően szólt. Pál Károly, a szervezők közül a VMSZ elnökségi megbízottja ezúttal is a rendezvény közösségépítő szerepét is kihangsúlyozta. A ló és a vágta az apropója ennek a történetnek, de az is fontos, hogy beszélgessünk, hogy közösséget alkossunk.

A Nemzeti Vágta döntőjét szeptember 16-a és 18-a között szervezik meg Budapesten, a Hősök terén erre az alkalomra megépített lóversenypályán. A IV. Vajdasági Vágta döntőjének első négy helyezettje, a nemzetközi vágta nyertese – aki Szerbiát képviseli szeptemberben Budapesten a Nemzeti Vágtán esedékes nemzetközi megmérettetésen -, valamint a Kishuszár Vágta győztese addig még gyakorolhat. A III. Vajdasági Vágta – a hagyományoknak megfelelően – idén is a Budapesti Operettszínház művészeinek fellépésével zárult. A szervezők a Vajdasági Magyar Szövetség, a budapesti Lovas-Show Kft. és a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány, a rendezvény fővédnöke pedig Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke volt.

Tóth Péter


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »