Nyugat-európai transznacionális cégek, valamint érdekcsoportok állnak a migránscunami mögött

Földi László, a korábbi hírszerző tisztből lett biztonságpolitikai szakértő a Magyar Demokratának adott interjút, melyben elmondta, hogy a migrációs válság miatt egész Európa támadás alatt áll, komplett invázió zajlik. Az interjúban kifejti, hogy egyértelmű jelei vannak annak, hogy a migrációs válság egy előre megtervezett akció volt.

Magyar Menedék - Badiny

Az a véleményem, hogy 2015 óta nyilvánvaló, ezeken a korai fázisokon túl vagyunk, az akciót már korábban gondosan felépítették. Ami most a szemünk előtt zajlik, vagyis az óriási embertömeg Európába áramlása már maga a hadművelet.” – fogalmazott a szakértő.

Földi információi szerint a nemrég Németországban elfogott terrorista sejtekhez köthető emberekről kiderült, hogy évekkel ezelőtt megkapták a kiképzést ahhoz, hogy Európában hajthassanak végre merényleteket.

Az Európai Unió a helyzet megoldása helyett pedig igyekszik elmismásolni a dolgot, humanitárius válságként aposztrofálja a krízist. Ez a potenciális terroristák malmára hajtja a vizet, mivel így bőven van idejük arra, hogy megtervezzék a későbbi akcióikat.

Először is ki kellene mondani, hogy támadás alatt állunk, és vállalni kéne ennek a következményeit. Ehhez képest gyakorlatilag az ellenkezőjét láthatjuk. Brüsszelben kvótákról zajlik a vita, meg arról,hogy etikus-e kerítéssel megvédeni a határokat, miközben egy nagyon is konkrét invázió zajlik folyamatosan és lényegében háborítatlanul.”– mondta Földi.

A biztonságpolitikai szakértő szerint a migrációs válság mögött a nagy nyugat-európai transznacionális cégek, valamint érdekcsoportok állnak, amelyek évek óta munkaerőhiánnyal küzdenek, és ezt a távolról érkező olcsó munkaerővel akarják orvosolni.

A Brexittel kapcsolatban Földi azt mondta, hogy ezzel jól járt mindenki, hisz Európa úgy rendezheti át színpadot, hogy be kell ismernie korábbi kudarcát.

Napokkal a népszavazás után hallhattuk, hogy Merkel és Hollande egyből el kezdtek határvédelemről és új biztonságpolitikai irányvonalakról beszélni. A britek távozásával természetesen semmit sem változtak az uniót érő kihívások, ezek olyan lépések, melyeket már jóval korábban meg kellett volna tenni, most azonban mindent a Brexitre fogva úgy tehetik meg, hogy megőrzik a pozíciójukat.”
– pontosított a szakértő.

(Magyar Demokrata)


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »