Nyomozás a Századvég ügyében

Nyomozás a Századvég ügyében

Közérdekű adattal való visszaélés vétségének gyanúja miatt rendeltek el nyomozást a Századvég-tanulmányok ügyében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi kapitánysága ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A nyomozás határideje április 15., mely meghosszabbítható – tudta meg a Magyar Nemzet. Ugyanakkor a folyamatban lévő eljárás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást nem adhatott lapunknak a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A négymilliárd forint értékben készült Századvég-tanulmányok ügye korábban is nagy vihart kavart. Mint ismeretes, Joó Hajnalka újságíró még az Origo munkatársaként, 2012-ben perelte be a Miniszterelnökséget az iratokért. Már a Fővárosi Törvényszék 2014-es elsőfokú határozata is az adatok kiadására kötelezte a tárcát, ami ellen fellebbeztek. Később a Fővárosi Ítélőtábla 2015-ös jogerős döntése ellen is felülvizsgálati kérelemmel éltek a kiadásra szabott határidő lejártának napján. A háromévnyi pereskedést a Kúria tavaly november 25-i ítélete zárta, mely szerint a Miniszterelnökségnek ki kell adnia az iratokat az immár a VS.hu-nál dolgozó újságírónak.

A Kúria döntését követő másnapi sajtótájékoztatóján Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még úgy nyilatkozott, már minden lehetséges jogi fórumot kimerítettek, ezért ha más újságíróknak is igényük van rá, természetesen ők is hozzáférhetnek a 30 ezer oldalnyi dokumentumhoz. Ehhez képest lapunk hiába próbálta kikérni a Századvég-tanulmányokat február elején, ezt megtagadta a Miniszterelnökség. Arra hivatkoztak, a Kúria ítélete csak Joó Hajnalkára vonatkozott. Az érvelés viszont jogilag egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen az újságíró is csak azért kaphatta meg az adatokat, mert közérdekűnek minősültek.

Közérdekű adatokat viszont bárki elkérhet, a hivatalnak ki kell adnia. A Joó Hajnalka képviseletét ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakmai igazgatója, Szabó Máté is úgy nyilatkozott lapunknak az esetről közel két hónapja, hogy furcsa lenne, ha az ugyanazon ügyre vonatkozó adatigénylés minden esetben hároméves huzavonát jelentene. Ez felvetné a közérdekű adattal való visszaélés gyanúját. A Magyar Nemzet szerkesztősége végül úgy döntött, hogy feljelentést tesz az ügyben.

A Századvég-tanulmányokkal kapcsolatban a VS.hu arról írt februárban: a dokumentumokat tartalmazó hét pendrive-ot átvették, azok feldolgozását elkezdték, tartalmukról hamarosan cikksorozatot közölnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »