Nyolcvan kert zöldellhet idén a Nyíregyházi Egyházmegyében a Karitász vetőmag programja keretében

Nyolcvan kert zöldellhet idén a Nyíregyházi Egyházmegyében a Karitász vetőmag programja keretében

Nyíregyházi Egyházmegyében nyolcvan család kezdheti a tavaszi kerti munkálatokat adományként kapott vetőmagokkal. A Katolikus Karitász Öngondoskodó háztartások – Zöldellő kertek programja keretében március 24-én négy parókia karitászcsoportjába vitt csomagokat Oláh Tamás igazgató. További négy parókia a nyíregyházi központban vette át a családok számára összeállított egységcsomagokat.

Az országos segélyprogram keretében évek óta olyan családok kapnak vetőmagot, akik rendelkeznek kis konyhakerttel, és vállalják, hogy tavasztól művelik földjüket. A program célja, hogy a családok – főként munkanélküli szülők esetében – a kapott vetőmaggal, kertjeik művelésével megtermeljék maguk számára a szükséges zöldségeket – olvasható a Katolikus Karitász honlapján a programról.

A Nyíregyházi Egyházmegyében nyolcvan család számára juttatják el a parókusok vagy a helyi karitászcsoportok az egységcsomagokat, amelyekben huszonháromféle vetőmag található, többek között sárgarépa, zöldborsó, bab, dughagyma, uborka, tök, kukorica, karalábé, saláta, sütőtök, valamint egy virágmag csomag is, mellyel szebbé tehetik portájukat a megajándékozott családok.

A segélyprogramban részt vevők egyfajta kötelezettséget vállalnak, hogy lehetőségeikhez képest gondozzák és betakarítják a termést. Gorcsa Péter nagyhalászi pap arról a hosszú távú tervről is beszélt, hogy a betakarítás időszakában – amennyiben azt a járványhelyzet engedi – egy árucserés piacot és közösségi összejövetelt is terveznek a parókia körül.

Hírdetés

Oláh Tamás, a helyi karitász igazgatója Nagyhalászt követően Nyírkátára, Hodászra és Baktalórántházára is elvitte a vetőmagokat; további négy településen, Gávavencsellőn, Nyírmadán, Kántorjánosiban és Máriapócson is hozzájutnak a rászoruló családok az egységcsomagokhoz.

Az igazgató március 24-én a tartósélelmiszer-gyűjtésbe bekapcsolódó Nyírvasvári Görögkatolikus Egyházközség által összegyűjtött húsz élelmiszercsomagot is átadott Nyírkátán a cigánypasztorációs munkatársaknak, akik az adományt Kátán és Hodászon osztják szét a rászorulók között.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »