Nyolcvan éve érkeztek a lengyel menekültek tájainkra

A párkányi székhelyű Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás tizenkilenc évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy a déli régió kulturális értékeit feltárja, éltesse, megörökítse, és együttműködve a Duna két partján lévő civil szervezetekkel, közösen gazdagítsa az egyetemes kultúra értékeit.

Áldásos és sokrétű munkája keretében tizenhetedik alkalommal hívta életre azt a hagyományos regionális történelmi konferenciát, melyet minden év szeptember első hétvégéjén, az adott történelmi évfordulókhoz kapcsolódva szervez.

A párkányi Vadas fürdő Thermál szállójának konferenciatermében Dániel Erzsébet, a társulás elnöke köszöntötte a közönséget, akik a régióból, a Felvidék távolabbi tájairól és az anyaországból érkeztek „A lengyel menekültek 80. évfordulója” címet viselő találkozóra.

A társulás a párkányi csata 325. évfordulójára közös összefogással emlékkövet emelt, és ezt követően megemlékezett az eseményről. Majd a lengyel törökverő király, Sobieski János 2008-ban felállított bronz lovasszobrának eseménye túlhaladta a város törekvéseit, sőt a régió határait is, hiszen a közös történelembe visszatekintve az 1683-as párkányi csata nyitánya volt az akkori Magyarország török alóli végleges felszabadításának, majd Buda három évvel későbbi visszafoglalásának.

Közel tíz évvel ezelőtt újabb emlékkő került a ma már Sobieski parknak nevezett területre, melyet a lengyel menekültek emlékére emeltek. Ezt követte az Andrzej Przewoznik tiszteletére állított emlékkő letétele, aki a Sobieski-szobor fő támogatója volt, és 2010. április 11-én a szmolenszki lengyel repülőkatasztrófa során veszítette életét. Tavaly Esterházy János-emlékkővel tisztelegtek a mártírpolitikus emléke előtt, akinek életében meghatározó szerep jutott lengyel-magyar kapcsolatok terén.

„Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát, vitéz s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre! – szól az ismert mondás. Ám hogy ne csak pátosz legyen, és hogy ne ürüljön ki a mindkét országban jól ismert mondás, éltetni kell továbbra is a köteléket, aminek egyik fő mozgatója a közös történelem ismerete, és a mai kor kihívásainak megfelelően annak elmélyítése, megtartása” – emlékeztetett Molnár Imre történész, a konferencia moderátora.

Elsőként Popély Gyula történész, a KRE emeritus professzora ismertette Magyarország történelmét az 1939-es évre visszatekintve és annak lengyel vonatkozásait. A hitleri Németország 1939. szeptember 1-jei, Lengyelország elleni támadását követően Közép-Európa sorsa megpecsételődött. Gyorsan követték egymást az események, szeptember 17-én a szovjet csapatok hódító szándékkal átlépték a keleti lengyel határt, szeptember 28-án Varsó kapitulált.

A professzor előadásából fény derült arra a tényre is, hogy Magyarország nem vett részt a Lengyelország elleni támadásokban, sem a titkos, sem a nyilvános akciókban. A Lengyelország elleni támadások következtében a katonák és a polgári lakosság egy része a szomszédos országokba menekült, köztük Magyarországra. Ez a szomorú tény egy újabb kapcsolatot teremtett a két nemzet között.

Hírdetés

Ebben a témában Csombor Erzsébet levéltáros, a „Katolikus egyház és a lengyel emigráció a második világháború idején” címmel tartott előadást. A hallgatóság képet kapott a menekülő emberek helyzetéről, akiknek körében sok esetben úrrá lett a kétségbeesés. Mélyen vallásosak lévén, fokozott igény mutatkozott vallási életük megélése iránt. Ezért a lengyel lelkészek jogállásáról Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás tárgyalt a lengyel püspökkel. A menekültekkel érkeztek tábori lelkészek, szerzetesek, teológushallgatók. 1939 októberében Budapestre érkezett Karol Radonski püspök, aki elsődleges feladatának tartotta a menekült lengyel papok tevékenységének összefogását, és megalakult a Lengyel Lelkipásztori Hivatal, melynek célkitűzései között szerepelt a hitélet, a nemzeti, és nem utolsósorban a szociális feladatok ellátása.

 

Különleges lelki és anyagi ellátásban részesült az oktatás, hiszen mind a katolikus, mind a nemzeti jövő érdekében egyik fontos feladatnak a fiatalok vallásos nevelését tekintették. A magyar papság is segítette munkájukat, osztozott sorsukban. „A lengyel katolikus egyház a megpróbáltatások ellenére szinte megerősödve került ki a háború viharából, így a kommunizmus évei alatt sem tudták megtörni” – szögezte le zárszavában az előadó.

A dél-lengyelországi hadműveletek következtében 1939. szeptember 18–19-ét követően menekülésre már csak Magyarországra, illetve Magyarországon keresztül volt lehetőség, ekkor a mai Dél-Szlovákiában húzódó határ menti területre tízezrével érkeztek a lengyel menekülők. Erről a történelmi eseményről Koczó József kutató, helytörténész a „Lengyel menekültek az Ipoly mentén” címet viselő előadásában számolt be.

Az elhagyott határőrségi kaszárnyák és egyéb létesítmények váltak a lengyel menekültek első befogadó helyszíneivé. Ezek megtöltése után a lakosság fogadta be a menekültek tömegeit. Az Alsó- és Középső-Ipoly mentén 1939 és 1944 között Szob, Helemba, Leléd, Szalka, Letkés, Ipolypásztó, Ipolybél, Vámosmikola, Ipolyság, Tesmag, Ipolyhídvég, Drégelypalánk, Dejtár, Ipolybalog, Nagycsalomja, Kóvár, Ipolyvarbó és Ipolytarnóc fogadott be katonai és polgári menekülteket.

Ezekben a falvakban a közelmúltban egyre több helyen emlékeznek a 80 évvel ezelőtt történt eseményekre, emléktáblákat, emlékhelyeket emelnek. Civil szervezetek, önkormányzatok vállalják fel a kutatást, az adatok őrzését, tárolását és mindazt, amiről hosszú évekig nem lehetett beszélni. A lengyel menekültek emlékezete mellett tiszteletadás ez a helyi lakosok felé is, akik a nehéz, háborús években is gyakorolták a befogadást, a segítőkészséget, és lehetőségeik szerint élelemet, ruhát, védelmet, lelki támaszt nyújtottak a lengyel menekülteknek.

A konferenciát Konrad Sutarski lengyel történész előadása zárta. A szervezők köszöntötték a Magyarországon élő írót, költőt, történészt 85. születésnapja alkalmából, akinek két versét Juhász Gyula, a társulás elnökségi tagja tolmácsolta a jelenlévőknek. A lengyel–magyar barátság apostola számos könyvben és tanulmányban számol be arról, miként terjesztette ki a hazáját Magyarországra, úgy, hogy ezáltal a Lengyelországhoz fűződő örök hűsége sem csorbult.

„A magyarság mélyről fakadó, ősidőkből és ázsiai tájakról sarjadt, egzotikus kultúrával rendelkezik, viszont a keresztény gyökerekben hasonló hozzánk, lengyelekhez, így nem véletlen a lengyelek és a magyarok közötti évszázados együttműködés. Miként őseink a tatár és az oszmán hódítóktól védték Európát, Magyarország és Lengyelország Európa közepén ma is a vallás és az erkölcs mellett tette le voksát, szem előtt tartva a nemzeti és keresztény értékeket. Lengyelországban, Magyarországon és a Felvidéken is számos civil szervezet és egyesület munkálkodik azon, hogy ne menjen feledésbe a magyar–lengyel barátságnak a háború idején is megnyilvánuló és ezáltal is erősödő kapcsolata – mondta Sutarski.

Majd kérésére Juhász Gyula elszavalta a Döbrentei Kornél fordításában megjelent „Ég a Notre-Dame” című legújabb versét, melyből egyértelműen kihallatszik az európai keresztény kultúra féltése. Elhozta történelmi és szépirodalmi könyveit is, melyeket aláírásával ajánlott olvasásra.

Befejezésül az emlékező közösség a Sobieski parkba vonult, ahol az Esterházy János-emlékkőnél koszorúk és virágok elhelyezésével, a lengyel és a magyar himnusz eléneklésével tisztelegtek a két nemzet barátsága előtt.
A rendezvény a BGA támogatásával valósult meg.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »