Nyolc év után Magyarországra jöhet az amerikai külügyminiszter

A magyar-amerikai kapcsolatok egyértelműen javultak, amióta Donald Trump személyében republikánus elnöke van az Egyesült Államoknak. A két ország védelmi megállapodását hamarosan modernizálhatják – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter kedden a Magyarország élőben című műsorban.

Szijjártó Péter azután beszélt az Egyesült Államok és Magyarország között fennálló viszonyról, hogy a The Wall Street Journal vasárnapi cikkében feszültnek nevezte a két ország kapcsolatát.

Hírdetés

„Ez a cikk jól illeszkedik a Magyarországról megjelent hazugságok sorába” – állapította meg a miniszter, aki egyből cáfolta azt az értesülést, hogy Magyarországnak nincs védelmi megállapodása az Egyesült Államokkal. „Van védelmi megállapodás, két éve írtuk alá, legfeljebb arról tárgyalhatunk, hogy ezt modernizáljuk” – mondta Szijjártó a Hír TV-n.

Hozzátette, egyeztetnek majd az amerikai külügyminiszterrel, hogy közép-európai látogatásának Magyarország is része legyen. Ezzel kapcsolatban Szijjártó megjegyezte: „Nyolc éve nem jött amerikai külügyminiszter Magyarországra, eddig arról volt szó, hogy a két ország rossz kapcsolata miatt. Most viszont, hogy úgy tűnik, jön az amerikai külügyminiszter, ismét a rossz kapcsolatra hivatkoznak.”


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »