Nyílt levélben kérik Iohannist a marosvásárhelyi diákok szülei: ne akadályozza a magyar katolikus iskola újraalapítását

Nyílt levélben kérik Klaus Iohannis államfőt a megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjainak a szülei, hogy segítse a marosvásárhelyi magyar közösség katolikus iskolához való jogának érvényesülését, és közvetett módon se akadályozza az iskola újbóli létrehozását.

A Civelek a Katolikus Iskoláért szülői közösség szombaton juttatta el a Klaus Iohannis román elnöknek címzett nyílt levelét az MTI-hez. Azt követően fordultak Klaus Iohannishoz, hogy az elnök csütörtökön visszaküldte megfontolásra a parlamentnek az oktatási kerettörvény két hete elfogadott módosítását, amely megteremtette volna a jogi feltételét annak, hogy a parlament törvénnyel alapítsa újra a római katolikus iskolát.

A szülők a levélben arra panaszkodnak, hogy 445 gyermek családja több mint egy éve a törvényszéket járja, és a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) kihallgatásait kénytelen elviselni. "Gyermekeink a teljes bizonytalanságban, korán megélik az etnikai, nemzeti kisebbségi lét összes hátrányát. S bár Románia jogállam és az alkotmány írott formája biztosítja számukra a jogot az anyanyelvükön való oktatáshoz és a szabad iskolaválasztáshoz, ők mindezzel mégsem tudnak élni" – áll a levélben.

Ahhoz kérik az államfő segítségét, hogy a gyermekeik megkaphassák mindazokat a jogokat, amelyek egy jogállamban megilletik őket. Hozzáteszik, az iskola korábbi megalapításába becsúszott hibák nem lehetnek okai annak, hogy egy közösség ne kaphassa meg azt, amire igénye van, és amire a törvény is feljogosítja.

Hírdetés

"Nem elvenni akarunk, hanem hozzátenni mindannyiunk jövőjéhez. Mi így tudjuk ezt legjobban tenni. Megőrizve identitásunkat, kultúránkat, hitünket, hagyományainkat. Ez által tudjuk színesebbé és gazdagabbá tenni közös jövőnket" – áll a szülői közösség nyílt levelében.

A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly októberben kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és ez év szeptemberében emelt vádat ez ügyben Stefan Somesan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen. Az ügyészségi vizsgálat és az iskola létrehozásának a részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése vezetett oda, hogy a tanévkezdéstől megszűnt önálló intézményként működni a Római Katolikus Gimnázium. Diákjai továbbra is ugyanabban a – római katolikus egyház tulajdonában levő – épületében kezdhették meg a tanévet, ahol korábban is tanultak, de ehhez már a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium biztosította a szervezeti keretet.

Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétóját.

(MTI)

Korábban írtuk: Ezúttal Iohannis miatt tolódik a marosvásárhelyi iskola újraalapítása


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »