Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek

A Férfihang Civil Társaság a nemek egyenjogúsága és a családsegítés mellett elkötelezett közösségként örömmel értesült róla, hogy a kormány gyermekvállalásra ösztönözné a magyar embereket. Azonban aránytalanságokat tapasztalunk a kormányzat családpolitikai intézkedéseiben a nemek jogi egyenlősége és a sikeres családpolitika kívánalmai szempontjából is. Úgy gondoljuk, az állami családpolitikának a férfiakra, az apákra éppúgy tekintettel kellene lennie, mint az anyákra, hiszen a gyermekvállalás és a gyermekek felnevelése egy férfi és egy nő közös döntése, felelősségvállalása és feladata. Felvetéseinket azért is adjuk közre nyílt levélben, mert a férfiakat érintő jogi és társadalmi diszkrimináció elleni fellépés jogi úton – éppen a nemi megkülönböztetés mindennapi gyakorlata miatt – esélytelen. Habár felvetéseink kritikai élén enyhíteni nem tudunk, de érteni szükséges, hogy a kormányzat alapvető célkitűzéseivel, a demográfiai problémák megoldására irányuló cselekvés szükségességével teljes mértékben egyetértünk. Azonban óvni szeretnénk országunkat egy olyan megoldási kísérlettől, amely a feminizmusban gyökerezik és a teljes nyugati társadalomban súlyos kudarcot vallott, és a demográfiai problémák nagymértékű súlyosbodásához vezetett. Magunk is a Magyarság fennmaradása, gyarapodás érdekében emeljük fel szavunkat.

A demográfiai problémák legmélyebb okait kutató szociográfusok komoly veszélyekre hívják fel figyelmünket. Fekete Gyula, aki írói munkásságának jelentős részét szentelte a magyar nemzet súlyos népesedési problémáinak átgondolására, “Véreim, magyar kannibálok! – Vádirat a jövő megrablásáról” című szociográfiájában is rámutatott: a feminista családpolitika elidegeníti a nőket az anyai és családi szerepeiktől, így hosszútávon nemcsak alkalmatlan a demográfiai problémák megoldására, hanem annak egyik legnagyobb kerékkötője. Ennek a tévútnak egy újabb állomása egy olyan népesedéspolitika, amely a férfiakkal szembeni jogi megszorításokkal, diszkriminációval a férfiak család- és társadalomtudatosságát is lerombolhatja.

Miniszterelnök Úr társadalmi párbeszédre, nemzeti konzultációra vonatkozó felvetése is a nők irányából igyekszik megragadni az ügyet, Ön velük szeretne több évtizedre szóló társadalmi megállapodást kötni, azonban a családalapítás és a gyermekvállalás nem csupán a nők döntésén múlik. A népesedéspolitikának ma már legalább annyira fókuszba kellene állítania a férfiakat is, mint a nőket, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal „Mikrocenzus 2016” kutatása rámutatott arra a súlyos, drámai tényre, hogy a 40 év alatti férfiak 70 százalékának nincs gyermeke. A férfiak jelentős része egy életre kivonja magát az apai szerepvállalás alól. A magyar feminista mozgalom rögeszmésen azzal vádaskodik, hogy az ország, az egész társadalom „szülőcsatornának akarja használni a nőket”, azonban a valóságban élő nőknek azzal kell szembesülniük napjainkban, hogy egyre nehezebben találnak elköteleződni hajlandó férfit, apát a családalapítási szándékaikhoz. Miniszterelnök Úr népesedési problémát felvető gondolatai nyomán számos nőszervezet, feminista véleményvezér megszólalt „a nők nevében”, de semmi újszerűt nem láthatunk a közlendőjükben: a népesedési problémákról nekik a csúcsra járatott abortuszliberalizáció és a végtelenített férfigyűlölő szólamok jutottak eszükbe a konstruktív javaslatok helyett.

„Hová lettek a valódi férfiak?” – se szeri se száma azoknak a társadalomtudományi monográfiáknak, cikkeknek, amelyek erre az egyetlen égető kérdésre próbálnak választ adni. Csakhogy a nők kedvéért, a nők nézőpontjából, a férfiak megkérdezése nélkül. Sajnálatos módon egy olyan, a férfiakra koncentráló társadalmi programnak még csak a gondolata sem merül fel, mint amilyenről Miniszterelnök Úr beszél a nőkkel kapcsolatban. Ehhez fel kellene számolni a hétköznapi férfiellenességet, és a férfiaknak a tiszteletet megadva, őket megkérdezve kellene megvizsgálni társadalmi és jogi helyzetüket. A feminizmussal átitatott társadalomkutatás nem tekint a férfiakra meghatározó szereplőként, nem számol az ő igényeikkel, megbecsülésük szükségességével, és emiatt a politika sem. Túlságosan készpénznek veszi a társadalom, hogy a férfiak teljesítik a feléjük hallgatólagosan támasztott elvárásokat. Holott a statisztikai kutatások és a férfiszervezetek közvetlen tapasztalatai is azt mutatják, hogy a férfiak szervezetlen, néma szabotázsszövetségben is képesek felborítani a velük nem számoló társadalmi terveket – gondoljunk itt újra az apaságot elutasító, 70 százaléknyi magyar férfira! Egyértelműnek látjuk, hogy a férfiak nézőpontját figyelmen kívül hagyva lehetetlen működőképes népesedéspolitikát életre hívni.

A férfiak családi és társadalmi szerepekből való kivonulása nemcsak hazánkban, hanem a teljes nyugati társadalomban megfigyelhető, elsősorban az őket sújtó jogbizonytalanság és létbizonytalanság miatt. A 2012-es Alaptörvény is megengedi a férfiak kárára alkalmazott nemi megkülönböztetést. Amikor a férfiak népszavazási kezdeményezéssel szerették volna elérni, hogy a diszkriminatív szabályozás helyett őket is a nőkkel azonos nyugdíjazási feltételek illessék meg, akkor a feminista szervezetek nyomására az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a nők kedvezményhez való alkotmányos jogát nem lehet „kiüresíteni” egy jogegyenlőség megteremtésére irányuló népszavazással. A jogi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a férfiak fellépjenek az őket érő hátrányos nemi megkülönböztetés ellen, holott hazánkban több, mint egy tucat – nagyrészt családjogi – törvény és rendelet diszkriminálja őket. Az apaság megállapításával vagy annak peres rendezésével, a gyermekelhelyezéssel kapcsolatos törvények, továbbá számos jogász szerint a jogalkalmazási gyakorlatok is kifejezetten részrehajlóak. A családjog „vélelmezett apaság” címszó alatt még mindig egy elavult jogintézményt működtet a genetikai vizsgálat általános bevezetése helyett és ezzel utat enged az elhúzódó családjogi pereknek és ezzel megannyi emberi szenvedésnek. Mindeközben valójában az apaság már a terhesség nyolcadik hetétől az anya vérében is jelen lévő magzati DNS-t vizsgálva minimum 99 százalékos pontossággal megállapítható, és semmilyen egészségügyi kockázatot sem jelent az anyától egy csepp vért venni. Ráadásul egy olyan családjogi reform, amely az apai jogállás tisztázásához már a születés idején kötelezően előírná a DNS tesztek alkalmazását, nemhogy terheket róna az államháztartásra, hanem jelentős megtakarításokat eredményezne a költséges és szükségtelen apasági perek felszámolásával.

A házasságok közel fele válással végződik, és a válóperek 71 százalékát a nők kezdeményezik. Ebből is arra a következtetésre juthatunk, hogy a jogrendszer és a jogalkalmazási gyakorlat sokkal inkább ösztönzi válásra, a családi élet felbontására a nőket, mint a férfiakat. Az apák súlyos gondja, hogy válás után az esetek jelentős részében csak erősen korlátozott láthatásokon találkozhatnak majd a gyerekeikkel. A jogalkalmazási gyakorlat nem tette alapértelmezett lehetőséggé a közös szülői felügyeletet illetve a gyermekek váltott elhelyezését, és nem szankcionálja a jog a legtöbbször az anyák által az apa terhére elkövetett elidegenítést, közismertebb nevén az „ellennevelést” sem. Kiemelten fontos probléma, hogy a magyar apaszervezetek, férfi jogsegély szolgálatok gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy a családjogi perekben jelentős bírói és szakértői részrehajlás, diszkrimináció és korrupció tapasztalható, amely csak hathatós családjogi reformokkal lenne felszámolható.

Mindezek miatt az apák jelentős eséllyel szenvednek el életük során joghátrányokat, nemi diszkriminációt és ennek eredményeként súlyos mentálhigiénés sérüléseket.

A férfiak, apák másik problémája a fokozódó létbizonytalanság, ami sajnos az utóbbi évek kormányzati intézkedései révén nemhogy javult volna, hanem tovább mélyült. Csak a nők munkába állításáról gondoskodnak kiemelt programok, például az EMMI által tavaly létrehozott Nő-Köz-Pont országos hálózat, amelyről sajnos azt kell mondanunk, hogy nem csak súlyosan diszkriminálja a férfiakat, hanem a hagyományos családmodell támogatása helyett valójában inkább egy olyan feminista igényt szolgál ki, amelynek célja a nők, anyák mindenáron való munkába állítása, és amelynek egyik valószínű mellékhatása a nemi szerepek összezavarása és ezáltal pont a demográfiai problémák fokozódása. Úgy gondoljuk, a kormányzatnak a családfenntartó apák munkához juttatása éppen annyira nemzeti érdekkel összefüggő feladata lenne, mint a nők foglalkoztatása. Mindezek miatt véleményük szerint a Nő-Köz-Pont intézményhálózatot egy olyan családsegítő szolgálattá kellene alakítani, amely nem diszkriminálja a férfiakat, az apákat sem, és ennek megfelelően természetesen felerészben férfi tanácsadókat alkalmaz.

Miközben csak a női hajléktalanság felszámolására indulnak külön programok, a hajléktalanok elsöprő többsége férfi, akik ráadásul gyakran a válási eljárást végigkísérő férfiellenes jogi diszkrimináció miatt váltak otthontalanná. Megkerülhetetlenül szükséges a jogalkalmazási gyakorlat és a szociális segítségnyújtás olyan szemléletmód szerinti átalakítása, amely egy család felbomlása esetén az apákat is megóvja a hajléktalanná válástól, elszegényedéstől, a társadalom peremére sodródástól, ha másért nem, akkor azért, hogy gondoskodói szerepeiknek továbbra is meg tudjanak felelni.

Fentebb leírt viszonyok közt nincs mit csodálkozni azon, hogy a férfiak az alkotmányos egyenjogúságuktól megfosztva, növekvő jogbizonytalansággal és létbizonytalansággal szembesülve, egyre kisebb számban vállalkoznak apai, családfenntartói és más társadalmi szerepekre. A modern társadalomkutatás baljós megfigyelései szerint inkább „kivonulnak a társadalomból”.

A férfiak és apák nem másodrendű állampolgárok, semmivel sem kevésbé érdemesek a jogegyenlőségre és egyenlő közgondoskodásra, ezért határozottan tiltakozunk az állami nemi diszkrimináció ellen! A férfiak folyamatosan romló társadalmi helyzete nemcsak egyetlen társadalmi csoport gondja, hanem súlyos demográfiai problémákat is felvet. Kérjük a Kormányt és az Országgyűlést, hogy az Alaptörvényt és a magyar törvényeket, társadalompolitikai rendszereket teljes mértékeben tegyék nemi diszkriminációtól mentessé, valamint gondoskodjanak az apai jogállás megállapításának és érvényesítésének megfelelő jogi kereteiről.

Magyarország demográfiai problémáinak megoldásához átfogó jogi és társadalompolitikai reformokat lenne szükséges végrehajtani. A férfiellenes családjog és jogalkalmazói rendszer, a nem kellően családközpontú és a fiú tanulók terhére elfogult oktatás-nevelés, az apák terhére diszkrimináló családtámogatási rendszerek, a súlyosan diszkriminatív foglalkoztatást támogató rendszerek egyaránt jelentős reformokra szorulnának.

Mindezek az intézkedések segíthetnének visszahozni a köztudatba és a hétköznapi életbe az apák, az apaszerep, és ezáltal a gyermekek számára legjobb körülményeket biztosító, teljes családmodell megbecsülését is. Az apából, anyából és minél több gyermekből álló teljes családok pedig a demográfiai válság elképzelhető legjobb megoldását jelentenék.

Ahhoz, hogy Magyarország sikeres társadalompolitikát építsen fel a jövőben, a férfiakkal és a férfiak érdekvédelmi szervezeteivel is szövetséget kellene kötnie a kormányzatnak. A férfijogi mozgalom, az apaszervezetek, a férfiak helyzetével is foglalkozó esélyegyenlőségi csoportok méltó együttműködő partnerek lehetnének a demográfiai problémáink megoldásához szükséges társadalompolitika kidolgozásában és az ismeretterjesztő és segítségnyújtó rendszerek létrehozásában, annak a fontos célnak is örömmel alárendelve munkájukat, hogy a családalapítás, az apaság, a nagyapaság örömeire is ráirányítsák a férfiak figyelmét.

A család a férfiak ügye is! Becsüljük meg őket családi szerepeikben!

A Férfihang Civil Társaság nevében tisztelettel:
Csuzi Attila, a társaság elnöke

Nyílt levelünk, petíciónk weboldalunkon online is megtekinthető:
www.civiltarsasag.ferfihang.hu


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »