Nyílt levél a társadalmi és politikai szervezetekhez

Az Új Egység Mozgalom már megalakulása pillanatában legfőbb céljaként az új magyar egység megteremtését tűzte ki céljául, nem zárva ki senkit, a magyarságot tömörítő pártok szimpatizánsait, és a társadalmi szervezetek tagjait sem egy olyan új programot, új célokat és új arcokat felvonultató választási mozgalomból, amely képes lelket lehelni az elfásult választókba, a csalódott emberekbe, azokba, akik már csak a távolmaradásban találták meg a tiltakozás formáját, mert a politikai elittel megszakadt minden őszinte emberi kapcsolat. Olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Mint kiemelték: a szakadékot csak a régi bizalom helyreállításával, alulról szervezkedve, a régiók által megválasztott képviselők listázásával, a nemzeti önrendelkezés zászlóra tűzésével lehet áthidalni. Apró engedményekkel, kozmetikázásokkal nem lehet egységbe tömöríteni a felvidéki magyarságot!

Hírdetés

– hangsúlyozza a Samu István által vezetett mozgalom.

Ha nem talál értő és jószándékú fogadtatásra a magyar pártok és szervezetek részéről, a négy év múlva sorra kerülő választások előkészítésében már a jövő évi keserű tapasztalatok fogják megírni a menetrendet.

Mint megjegyzik: A tárgyalás, a közös megoldáskeresés lehetőségét kezdetben a Csemadoknak és az MKP-nak kínálják fel. Majd sorra kerül minden magyarokat tömörítő szervezet és párt is. Az Új Egység Mozgalom nem kíván egyetlen párt listáján sem szerepelni, választási együttműködést csak egy választási mozgalom létrehozásában látja, új arcokkal és olyan programmal, amelyet jogosan elvár a felvidéki magyarság – fogalmaz az Új Egység Mozgalom Ideiglenes Ügyvezetői Vezetősége.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »