Nyár végén kiderülhet, ki lesz Schiffer utódja

Nyár végén kiderülhet, ki lesz Schiffer utódja

MTI nyomán

Az LMP várhatóan júliusban, de legkésőbb a nyár végéig dönt a távozó Schiffer András társelnök utódlásáról és megüresedő képviselői mandátumának betöltéséről – hangzott el a párt szerdai sajtótájékoztatóján az országos elnökség és a frakció együttes ülését követően. A frakcióvezető személyéről az őszi üléskezdésig határoz a képviselőcsoport.

Vida Attila, az országos elnökség titkára elmondta: a testület nem él alapszabály adta jogával, vagyis hogy maga jelöljön ki társelnököt addig, amíg arról nem dönt a kongresszus. Az új vezető megválasztásáig Szél Bernadett egyedül gyakorolja ezt a jogkört.

Szél Bernadett közölte: megnyílt a lehetőség mind a társelnök pozíció eléréséért – azzal a megkötéssel, hogy az alapszabály értelmében férfit keresnek a posztra -, mind a képviselői helyért.

A politikus az esetleges jelöltekről nem mondott konkrétumot, mindössze annyit közölt: több lehetséges és alkalmas embert is lát a posztra. A tagok nyílt kampányban mérethetik meg magukat – tette hozzá. Azt sem zárta ki, hogy társelnöknek és képviselőnek nem ugyanazt az embert választják meg.

A társelnök kiemelte a párt vezetésének egységét és azt is:

“az LMP alapértékei, céljai nem változtak és továbbra is önállóan készülnek a 2018-as választásra”.

A Schiffer András párttal kapcsolatos kritikáit Szél Bernadett úgy értékelte: azok mind megszívlelendők, a pártvezetés és a frakció meg is tárgyalta azokat szerdai együttes ülésén.

A hatékonyságra vonatkozó kritikákat jogosnak tartotta, és mint mondta, eltökéltek a fejlődés érdekében. Az LMP-t azonban egy olyan újszerű csapatként jellemezte, amely a többi párttól eltérő politikát folytat, ennek pedig néha a lassabb döntéshozatal az ára. Pozitív oldala viszont az, hogy a döntésekben “összetartóak és kitartóak” – mutatott rá.

Elmondta: Schiffer András továbbra is segíteni fogja a pártot.

“Ebből még egy olyan jó együttműködés is kisülhet, amelyben András is jól érzi magát és számunkra is kedvező lesz”

– fogalmazott Szél Bernadett.

A búcsú

Ahogy arról beszámoltunk, távozik a pártpolitikából Schiffer András, az LMP alapítója, vezetője és legismertebb arca. Döntését hétfő este jelentette be hivatalosan a párt elnökségének. Jellemző, hogy leköszönését a magyar Országgyűlés másik XXI. századi pártjának elnöke, Vona Gábor is sajnálattal vette tudomásul.

 

A folytonosság tetten érhető

Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes politikustársai mellett szintén köszönetet mondott a távozó Schiffer Andrásnak az eddigi munkájáért, mondván, vezetése alatt az LMP legkisebb parlamenti frakcióként is az egyik legfajsúlyosabbá vált a megszólalások és törvényjavaslatok révén.

A folytonosság az LMP-frakció munkájában tetten érhető majd – folytatta -, továbbra is küzdenek az aktanyilvánosságért, az antikorrupciós csomagjukért, ahogy a dolgozói szegénység vagy a szabadkereskedelmi egyezmények ellen is.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »