NsK résztvevőinek eskütételével kapcsolatban: Vérszerződés

A vérszerződés a magyar hagyomány szerint a magyarság első alapszerződése. A szerződést a hét vezér – Anonymus Gesta Hungaroruma szerint Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm, a hét törzs – Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék, Megyer és Kürtgyarmat vezére kötötte Etelközben egymással oly módon, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeik megerősítése képpen vérüket egy edénybe csorgatták és ott összekeverték. A korabeli magyar szokásjog szerint különlegesen erős fogadalomtételek egyik formai kelléke volt a vérszerződés.

Anonymus, feltehetően III. Béla király jegyzője a következőképpen ír krónikájában a vérszerződés előzményeiről és lefolyásáról: „Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: »A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahova a szerencséd visz, oda követünk téged.« Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért – pogány szokás szerint – saját vérét egy edénybe csorgatta, s megitta, esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás közt esküjükre tettek, mindhalálukig megtartották úgy, amint ez az eskü itt következik:

Az eskü első szakasza így hangzott:

Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük.

Az eskü második szakasza így hangzott:

Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban.

Az eskü harmadik szakasza így hangzott:

Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből.

Az eskü negyedik szakasza így hangzott:

Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek.

Az eskü ötödik szakasza így hangzott:

Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa.

Ennek a hét férfiúnak a neve volt:

Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik, amint alább majd szó lesz róla.

– Anonymus: Gesta Hungarorum-, wikipedia

NIF: Figyelmünket -a NsK résztvevőinek eskütétele kapcsán- felhívta és a linket beküldte a NIF-közösség tagja id. Kiss László

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Történelem, Történelmi visszatekintés Tagged: Anonymus, eskü, hét vezér, hűtlenség, nemzetség, vérszerződés


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »