Novemberre elkészülhet a védőoltás, kiderült, kiknek lesz majd kötelező

Novemberre elkészülhet a védőoltás, kiderült, kiknek lesz majd kötelező

51 ezer szűrést végzett a négy hazai orvosképző – mondta a Kossuth rádióban Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője arról is beszélt, hogy a maszk hordása zárt térben még mindig fontos.

A szakember a Kossuth rádióban a maszk fontosságáról beszélve úgy fogalmazott, hogy még mindig naponta átlag húsz új esetet regisztrálnak, és minden egyes eset mögött lehetnek olyanok, akik kevés tünettel rendelkeznek, így betegségüket nem bizonyítják. A betegek tíz százalékát jelentő szuperfertőzők akár százakat is megfertőzhetnek – hangsúlyozta.

Hírdetés

A rektor elmondta, van esély arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás. A vakcina valószínűleg a 65 év felettieknek, a betegségeik miatt rizikócsoportba sorolandóknak, a korházi dolgozóknak és az idősotthonok személyzetének lesz kötelező – fűzte hozzá Merkely Béla.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »