Novemberben kaphatnak prémiumot a nyugdíjasok

November 10-én utalják a bankszámlákra és a postára, amely november 15-től kézbesíti az érintetteknek a nyugdíjjal együtt az egyösszegű emelést és a nyugdíjprémiumot – értesült a Magyar Idők. A prémiumra 2,021 millió öregségi nyugdíjas számíthat. A 2017. novemberi nyugdíjprémium maximum összege 12 ezer forint lesz a  törvényi szabályozás szerint. Az átlagos, 112 305 forintos saját jogú nyugdíjnál a 12 ezer forintos nyugdíjprémium, az egyösszegű, 10 785 forintos emelés 22 785 forintot tesz ki novemberben.

Amennyiben a nyugdíjas részesül a 34 770 forintos átlagos özvegyinyugdíj-kiegészítésben is, az egyösszegű emelése 14 125 forint, a nyugdíjprémiuma 12 ezer forint, így 26 125 forinttal többet kaphat a jövő hónapban. Nyugdíjprémiumot idén fizetnek először. Fedezetére ebben az évben 24 milliárd forint áll rendelkezésre. Lázár János múlt héten jelentette be, hogy a törvényben meghatározott nyugdíjkorrekció mellett nyugdíjprémiumra is számíthatnak az idősek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása szerint dolgoznak azon is, hogy decemberben Erzsébet-utalványt is kaphassanak a nyugdíjasok, annak lehetősége azonban a hátralévő hónapok gazdasági adatain múlik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »