Növekvő érdeklődés mutatkozik a komáromi MeseBábos Tábor iránt – KÉPEKKEL

Növekvő érdeklődés mutatkozik a komáromi MeseBábos Tábor iránt – KÉPEKKEL

A Komáromi Regionális Művelődési Központ a múlt héten másodízben tartott MeseBábos Tábort alapiskolásoknak, a Marianum Egyházi Iskolaközpont épületében és udvarán. A sok játékkal, kézműveskedéssel és helytörténeti barangolással egybekötött táborozás főszervezője Himpán Terézia kultúrmenedzser, művészeti vezetője pedig Écsi Gyöngyi református lelkész-előadóművész volt.

„Központunk először tavaly nyáron, hagyományteremtő céllal, a Kisebbségi Kulturális Alap és a fenntartónk, Nyitra megye anyagi támogatásával rendezett MeseBábos Tábort, amely tartalmi részének biztosítására a több díjjal jutalmazott hetényi előadóművészt, Écsi Gyöngyit kértük fel.

A tavalyi siker folytatásra sarkallt minket, ezért a múlt héten, ismét a Marianum Egyházi Iskolaközponttól kölcsönkapott egyik termekben és az intézmény tágas udvarán, naponta 8-16 óra között kerítettünk sor az újabb táborozásra.

A zárónapon – az időszerű járványügyi előírások betartásával – a gyerekek hozzátartozóit és a további érdeklődőket nyilvános meseelőadással örvendeztettük meg, a szereplőket és a lektorokat pedig emléklapokkal és kis ajándékokkal jutalmaztuk. Mivel Puschéknak korábban haza kellett utazniuk, ezért azokat már előzőleg megkapták“ – nyilatkozta a Ma7-nek Himpán Terézia.

Hozzátette: a drámapedagógiai, mesebábos és zeneterápiás foglalkozásokat vezető fő lektorukon, Écsi Gyöngyin kívül további foglalkozásvezetőket is meghívtak maguk közé.

A közös együttlét a tavalyihoz hasonló, meghitt, kreatív légkörben folyt. Ismét teljesült a MeseBábos Tábor kapcsán kitűzött kezdeti célunk, hogy nagyon sokat játsszanak a kicsik.

Hírdetés

Tavaly Az égig érő fa, idén pedig A nyúlpásztor című mesébe csöppentek, illetve Gyöngyi irányításával azokat dolgozták fel. A bábokat is sajátkezűleg készítették el, miközben a lényeg az volt, hogy mindenki megértse az adott mese mondanivalóját, beleélje magát a mesebeli élethelyzetekbe, s azáltal a valós élethez is megtalálja a megoldásokat, kapaszkodókat. A nyúlpásztor történetének segítségével megtanulhatták, hogy miként kell a rosszat jóra fordítani, s oly´ módon túlélni a különféle fondorlatokat, hogy végül elérjék a céljukat, ahogy a pásztor is meg tudta őrizni a nyulait, s elnyerte a királylány kezét, mert időben felismerte a király csalafintaságait. Bizonyára valamennyi táborozó tudatosította, hogy elsősorban a szívünknek, nem pedig a szemünknek és a fülünknek kell hinnünk…“ – fejtette ki a főszervező.

Azt is megtudtuk, hogy a táborba a Dunaszerdahelyi járásból érkezett id. és ifj. Pusch Tibor, akik korongoztak a gyerekekkel, Kaprálik Zsuzsanna nyugalmazott etnológus pedig üvegfestésre, ékszerkészítésre és bőrözésre tanította a táborozókat.

A mesterekkel együtt elkészített, színpompás használati és dísztárgyakat kis kiállításon mutatták be a meseelőadásra érkezőknek.

„Mivel fontosnak tartjuk, ezért minden nap arra is szakítottak időt, hogy a Mesél a város-barangolásaik, illetve kisvonatozásuk alatt Komárom nevezetességeivel is megismerkedjenek, s ekképp további közös élményekkel és kincsekkel gazdagodjanak. Hétfőn a híres helyi erődben néztünk körül, kedden a Duna Menti Múzeum helytörténeti kincseit szemrevételeztük, a többi napon pedig a városunk további történelmi és kultúrkincseit tekintettük meg“ – nyilatkozta.

„Ezúton is köszönjük a fenntartónk és a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatását, valamint a Marianum igazgatóságának is azt, hogy valóban minden óhajunkat teljesítették!“ – hálálkodott Terike, aki örül a táboruk irántuk mutatkozó növekvő érdeklődésnek.

Mivel egyre többen érdeklődnek a MeseBábos Tábor iránt, ám a fő lektoruk egyidejűleg legfeljebb 16 táborozóval tud hatékonyan foglalkozni, ezért a csoportok és a lektorok számának bővítését fontolgatják.

„Az biztos, hogy jövő nyáron folytatás következik, s reméljük, hogy egyetlen érdeklődőnek sem kell majd nemet mondanunk a tábori jelentkezésére“ – zárta tájékoztatását Himpán Terézia.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »