Növekedhet Sármellék utasforgalma – újra jönnek orosz járatok is

A tavalyi 22 ezer után idén mintegy 25 ezres utasforgalomra számítanak a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol szombaton landolt a Lufthansa Frankfurtból érkező szezonnyitó charterjárata.

Glázer Tamás, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese az idei repülési szezon megnyitása alkalmából tartott repülőtéri sajtótájékoztatón azt mondta: a magyarországi beutazó turizmus legfontosabb küldő piaca Németország, ahonnan tavaly 550 ezer vendég érkezett, és ezek az utazók kétmillió vendégéjszakát töltöttek magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken. Ebben fontos szerepe van Hévíz környékének, a sármelléki repülőtérnek is.

A turisztikai szakember hozzátette: Hévíz arculata a németek számára Magyarországéval egyenlő, kiemelt célpont számukra. A hozzánk érkező turisták közül a németek töltik a leghosszabb időt – átlagosan 3,6 éjszakát – Magyarországon, de a külföldiek számára a második legkedveltebb magyarországi úti célnak számító Hévízen ennél jóval többet.

Mint kifejtette: az elmúlt évek hazai turisztikai sikertörténetéhez nagymértékben hozzájárult Hévíz és kistérsége. Tavaly óta a Magyar Nemzeti Értéktár része a hévízi tó és a hagyományos gyógyászat, a város pedig az egészségturisztika, a gyógyturizmus vagy wellness szempontjából a Nyugat-Dunántúlon is kiemelkedő szerepet tölt be.

A sármelléki repülőtér nemcsak a térségbe érkezők számára kínál alternatívát az autós vagy autóbuszos utazással szemben, de közvetve az egész Balaton régióját kiszolgálja. A repülős turisták pedig többet költenek és tovább maradnak az átlagosnál – jegyezte meg Glázer Tamás.

Papp Gábor, a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere arról beszélt, hogy a tavalyi, a korábbinál kevesebb orosz turista miatt a repülőtér szempontjából válságév volt. Idén bővülésre számítanak: hét német nagyvárosból jönnek 2015-ben heti rendszerességű charterjáratok Sármellékre, de növekszik a törökországi charterek száma is és júliustól ismét érkeznek gépek Moszkvából.

Felidézte, hogy a fürdőváros 2012-ben önként vállalt feladatként vette át egy 100 százalékos önkormányzati társaságot alapítva a sármelléki reptér működtetését. Évente több tízmillió forintot fordítanak az üzemeltetésre, de az MT Zrt. és a Nemzetgazdasági, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is rendszeresen nyújt támogatást.

Kitért arra is: bár elsősorban azt szeretnék, ha olyan turisták érkeznének ide, akik ebben a régióban költik el a pénzüket, de ugyanolyan fontos számukra az is, hogy fapados járatok is legyenek.

Kultsár Judit, a Lufthansa járatait üzemeltető Mutsch Ungarn Reisen ügyvezetője felidézte, hogy az idei a 15. repülési szezonjuk a német légitársasággal. A mostani, Frankfurtból érkező első Boeing 737-300-as járat 122 utast hozott.

A hévízi városháza írásos tájékoztatója szerint a Mutsch Ungarn Reisen a frankfurti Lufthansa-járaton kívül a belga VLM légitársaság gépeivel Düsseldorfból, Friedrichshafenből, Berlinből és Hamburgból szállít utasokat Sármellékre. A Salamon Reisen hagyományosan a Germania légitársasággal Drezdából, Lipcséből és Erfurtból közlekedtet chartereket május és szeptember között.

A Green Travel tavaly indult törökországi kiutazó chartereinek számát 11-ről 16-ra emelte idén, a török Freebird légitársaság gépei júniustól szeptember végéig hetente repülnek. A múlt évi kihagyás után júliustól indulnak újra az orosz Utair repülőgépei. Novemberig várhatóan 20 járat közlekedik Moszkva és Sármellék között, az utasokat három beutaztató iroda szervezi.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »