Novák nagy bejelentést tett a kicsik érdekében

Az április 21-ei Bölcsődék Napja egy szakmai ünnep, amely kifejezi a társadalom megbecsülését a dolgozók által teremtett értékek iránt. Novák Előd a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Népesedéspolitikai albizottságának elnöke szándékosan erre a napra időzítette a bölcsődei ellátás ingyenessé tétele érdekében szükséges törvénymódosítási javaslatait.

 

A legnagyobb ellenzéki párt országgyűlés képviselője budapesti szakpolitikai sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Jobbik nagyon fontosnak tartja, hogy a családpolitikában gyökeres változások történjenek. Ennek érdekében a szintén jobbikos Hegedűs Lorántnéval és Vágó Sebestyénnel együtt benyújtották egy törvényjavaslatot mely az előző Orbán-kormány idején bevezetett bölcsődei gondozási díjat szeretnék eltörölni. Az iromány jelenleg tárgysorozatba vételre vár.

ORBÁN KARÁCSONYI AJÁNDÉKA

Az Országgyűlés 2011. december 21-e hajnalában fogadta el azt a törvénymódosítást, mely lehetőséget ad arra, hogy az étkezésért fizetendő térítési díjon felül a gondozásért is külön személyi térítési díjat állapíthasson meg a fenntartó (önkormányzat), mely akár az egy főre eső jövedelem 25 százalékát is elérheti.

A Jobbik szerint nemzetstratégiai alapkérdés a népességfogyás megállítása, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy nagyon fontos tényező az, hogy a bölcsődei férőhelyek mennyire elérhetőek, illetve mennyire megfizethetőek. 

A párt szerint a gyermekvállalást nem csak a bölcsődei gondozás díj, hanem a költségvetésből a bölcsődéknek juttatott alultervezett normatíva is megnehezíti. Utóbbi ráadásul különösen nagy terheket tesz az önkormányzatokra.

A jobbikos szakpolitikus olyan felmérésekre hivatkozott,

amely szerint az édesanyák 18%-a azért nem tud újra munkát vállalni, mert gyermeke felügyelete nem megoldott. Ezen esetek 21%-ának éppen a magas bölcsődei díj az oka. A bölcsődés korú anyáknak 14%-a dolgozik Magyarországon ami negatív rekord Európában, a legtöbb országban ez a mutató 50-60%-között van.

Novák a félreértések elkerülése véget többször is kihangsúlyozta az is, hogy a Jobbik nem kívánja arra ösztönzi az édesanyákat, mi több rábeszélni sem, hogy a bölcsődékbe írassák a gyermekeiket, azonban a lehetőséget biztosítani akarja számukra. Hozzátette: a főállású anyásságot kiszélesítése mellett arra is szükség lenne, hogy a munkaerőpiacon újra megjelenhessenek a szülők, ha ezt szükségességnek tartják.

Novák megjegyezte, hogy a kormány által bevezetett életpálya modell a bölcsődei dolgozók kilencven százalékát nem érinti, kizárólag a diplomásokat. A Jobbik ezért a teljes ágazatra önálló életpályamodellt szorgalmaz, az érintettek társadalmi megbecsülésének jegyében.

A BÖLCSŐDÉK NAPJA TÖRTÉNELMI ELŐZMÉNYE AZ,

 hogy 1844-ben megalakult a világ első bölcsődéje Párizsban. Majd alig hat évvel később, 164 esztendővel ezelőtt, hosszú előkészítő munka után 1852. április 21-én Magyarországon is megnyílt az első ilyen gyermeknevelő intézmény. A költségeket jótékony célú gyűjtést fedezte, a helyszín a mai, V. kerületi Irányi utca 2-4 földszintje lett. Öt szobában több mint harminc gyermekről gondoskodtak. A felvételnél figyeltek a családi körülményre. A felvetett kisgyermekek általában sokkal jobb körülmények közé kerültek, mint amilyet a család tudott volna otthon biztosítani. Később az egyház finanszírozási gondok miatt magánszemélyekhez fordult adományokért. Jelenleg országszerte mintegy 35 000 bölcsődei férőhely van, ez a szám a legteljesebb kihasználtsággal is kapacitáshiányt okoz.

A szakpolitikus törvényjavaslata nem érhette váratlanul a sajtó – ennek ellenére is – szép számmal megjelent munkatársait, hiszen a politikus már egy 2014-es interjújában is kifejtette, hogy „el kell törölni a bölcsődei gondozási díjat, és növelni kell az intézmények és férőhelyeik számát, az óvodák esetében is.” Ugyanezt szorgalmazta több más fontos javaslat mellett tavaly Anyák napja alkalmából, akkor azt mondta azt sem bánja, ha a Fidesz lenyúlja a társadalom számára kétségkívül hasznos ötletet, egész pontosan úgy fogalmazott: „Bízzunk abban, hogy erre rá tudjuk venni Orbán Viktort, akár úgy, hogy ő maga fog kiállni egy ilyen jobbikos javaslattal.”Novák szavai szerint a népességfogyás kérdése egyedül a Jobbik programjában szerepel, de abban bízik, hogy a kormánypártiak a papírforma és a fideszes szokások szerint nem fogják a javaslatcsomagot leszavazni, mert egy szimbolikus nap lett benyújtva.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »