Novák: magyarnak lenni döntés is

Novák: magyarnak lenni döntés is

Magyarnak lenni döntés is – jelentette ki a köztársasági elnök a Rákóczi Szövetség eseményén, a nemzeti összetartozás napi központi állami rendezvényen szombaton Sátoraljaújhelyen.

Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a nemzeti összetartozás napi központi állami rendezvényen Sátoraljaújhelyen 2022. június 4-én. MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalin azt mondta: a nemzeti összetartozás napján nem a veszteségeinket siratjuk, hanem a gazdagságot ünnepeljük, akkor is, ha nem mindenkinek egyértelmű, hogy nincs különbség határon innen és túl élő magyarok között. A magyar az magyar s pont.

Ahogy a házasságban is ki kell mondani az igent nap mint nap, úgy a magyarságra is nap mint nap igent kell mondani – fogalmazott.

Az államfő azt mondta, jó lenne, ha egyre több fiatal mondana igent a közös életre, egyre többen mernének házasságot kötni, családot alapítani. Ez így is van, hiszen ma már kétszer annyian kötnek házasságot Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt – tette hozzá.

„Szeretném, ha így lenne a magyarsággal is, nem csak a házasságkötéssel. Szeretném, ha egyre több fiatal merne igent mondani a magyarságra” – közölte Novák Katalin.

Hangsúlyozta: azt szeretné, hogy egyre többen legyenek, akik akarnak magyarok lenni, ehhez pedig bátorság kell. Felidézte, hogy ezt a bátorságot látta Gyulafehérváron a frissen felavatott Bethlen-szobornál, Magyarlapádon a templomszentelésnél és a Magyarvalkón meglátogatott fiatal lelkész házaspárnál.

Arra a kérdésre, hogy mi a dolgunk, hogyan tudjuk megőrizni a magyarságunkat, azt válaszolhatjuk: ismerjük, őrizzük, gyarapítsuk – mondta.

Erről szól a szentendrei Skanzen új, Erdélyt bemutató tájegysége is, a gyarapításról, és megőrzésről. És erről a feladatról, bátorságról, gyarapításról, ismeretről szól a Rákóczi Szövetség három évtizede végzett szolgálata is, amelynek részeként a szövetség nem feledi el, hogy ezekből a találkozásokból lehet a valódi gyarapodás – jegyezte meg.

„A dolgunk nem más, mint ismerni, őrizni, gyarapítani” – nyomatékosította Novák Katalin, hozzátéve: ebben segít az, ha sokat találkozunk, hiszen minél többet találkozunk, annál jobban megismerjük és meg is értjük egymást.

Ha pedig mi, magyarok közelebb jutunk egymás megértéséhez, akkor mások is jobban értenek minket – mondta, jelezve, ezért járt a közelmúltban Varsóban, Berlinben, és ezért utazik Prágába és Bukarestbe is; „segíteni abban, hogy a magyarokat értsék és megértsék”.

Kiemelte: ma ünnep van, a nemzetünk gazdagságát ünnepeljük, de ezt beárnyékolja a szomszédunkban dúló háború. Az ott élő magyarok is veszélyben vannak, és ez ránk is többletfelelősséget ró. Ezért is kell segítenünk, erőt adnunk, mindent megtenni azért, hogy mielőbb béke legyen Ukrajnában is.

A rendezvényen részt vevő Kárpát-medencei fiatalokhoz szólva a köztársasági elnök azt hangsúlyozta, hogy a feladatunk megőrizni az elmúlt évszázad zivataraiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.

Novák Katalin köztársasági elnök (középen) a nemzeti összetartozás napi központi állami rendezvényen Sátoraljaújhelyen 2022. június 4-én. MTI/Bruzák Noémi

Hírdetés

Minden nap igent kell mondanunk a magyarságunkra

Mint a víz a halnak, olyan magától értetődő számunkra a magyarságunk – kezdte Novák Katalin köztársasági elnök a Rákóczi Szövetség nemzeti összetartozás napi rendezvényén tartott ünnepi beszédét szombaton.

Az államfő kiemelten köszöntötte a Kárpát-medence minden részéről megjelent fiatalokat. Mint fogalmazott,  ma nem a veszteségeinket siratjuk, hanem gazdagságunkat ünnepeljük. 

– Nincs különbség határon túl és innen élő magyar között, a magyar az magyar – szögezte le. Elmondta, azért jött most ide, hogy közösen tegyük fel a kérdést, mit jelent ma a nemzeti összetartozás, a magyarságunk.

Az államfő arról is beszélt, hogy amikor húsz évvel ezelőtt a házasságkötésekor kimondta az igent, nem gondolta volna, hogy ezt az igent nap mint nap ki kell mondani, akkor is, ha nem mindig könnyű. Ugyan így van ez a magyarságunkkal is – mondta. 

– Magyarnak lenni döntés, nap mint nap igent kell mondanunk a magyarságunkra – hívta fel a figyelmet. Úgy folytatta, szeretnénk, ha egyre több magyar kimondaná az igent a magyarságára, a házasságra és a családalapításra. Hogy egyre többen legyenek azok, akik akarnak magyarok lenni. Ehhez bátorság kell a Kárpát-medence minden részén – tette hozzá.

A köztársasági elnök emlékeztetett, ezt a bátorságot látta két hete Erdélyben, Gyulafehérváron a frissen felavatott Bethlen-szobornál, majd a református egység napán, amikor háromezren énekelték együtt a magyar himnuszt.

Az államfő ezután számos határon túli látogatását megemlítette, ahol a magyarság bátorságát tapasztalta és szavai szerint ezt a bátorságot ő maga is nap mint nap tanulja.

Az a dolgunk, hogy ismerjük, őrizzük és gyarapítsuk a magyarságot  – fogalmazott.

Novák Katalin beszédében ezután a Rákóczi Szövetséget méltatta, amely a maihoz hasonló találkozásokkal erősíti a nemzeti összetartozást.

Mint mondta,  gyermekeink és unokáink harcait nem vívhatjuk meg, ezért ismerni, őrizni és gyarapítani kell magyarságunkat. Ha közelebb jutunk egymás megértéséhez, mások is jobban fognak érteni minket – magyarázta. Hozzátette, ezért utazott Varsóba, Berlinbe, majd a jövő héten Prágába és Bukarestbe is.

– Ma nemzetünk gazdagságát ünnepeljük, de mindezt beárnyékolja a szomszédban zajló háború – folytatta Novák Katalin. Elmondta, hogy ha a szomszédunkban háború van, ott a magyarok is veszélyben vannak, ami többletfelelősséget ró ránk. – Ezért kell vigyáznunk rájuk és mindent megtenni annak érdekében, hogy mielőbb béke legyen Ukrajnában – húzta alá. A köztársasági elnök külön köszöntötte a Kárpátaljáról érkező magyarokat.

Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázadban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét – szól a hitvallás – emlékeztetett Novák Katalin, ez pedig ma mindenkit arra kötelez, hogy valóra váltsuk ezt az ígéretet – zárta ünnepi beszédét az államfő.

(MNO)

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »