Novák kitérő választ adott, megméreti-e magát

Novák kitérő választ adott, megméreti-e magát

Kitérő választ adott a Jobbik alelnöke, hogy az elnöki tiltás ellenére ismét megméreti-e magát a párt nyári tisztújításán.

Novák Előd a Hír TV-nek csak annyit mondott, hogy a vitás kérdéseket párton belül akarják rendezni. „Amit a szavazóink megnyugtatása érdekében szükségesnek tartottam elmondani a széles nyilvánosság előtt, azt már elmondtam, Facebook-oldalamon is nyilvánosságra hoztam. Ezt követően azonban a Jobbik belső fórumain kell hogy lefolytassuk azokat a vitákat, melyeknek természetesen helyük van a kormányzati felelősségünk tudatában, a győzelemre készülve. Hiszen a mi pártunk nem a Fidesz, ahol nincs helye a vitáknak, és ahol repül egy Ángyán József vagy Illés Zoltán. Nálunk, úgy gondolom, vitáknak helyük van; most már az országos választmányban és egyéb belső körökben kell ezeket a vitákat lefolytassuk” – jelentette ki a Jobbik alelnöke.

Mint ismert, Vona Gábor a múlt héten kérte meg a párt három alelnökét, Apáti Istvánt, Szávay Istvánt és Novák Elődöt, hogy ne induljanak újra a tisztségért – eddig Szávay István jelezte, hogy eleget tesz Vona Gábor kérésének, és nem méreti meg magát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »