Novák Katalin az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap részvevőit köszöntötte

Levélben köszöntötte Novák Katalin köztársasági elnök az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap részvevőit, biztosítva őket lelki közösségéről.

A Mária Rádió szombaton kiadott közleménye szerint augusztus 13-án közel húszezer ember indul útra az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapon, amelyet a Mária Út Egyesület szervez.

Novák Katalin levelében a háború pusztító hatására hívta fel a figyelmet. Azt írta: együtt imádkozik az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap részvevőivel azért, hogy a feldúlt otthonokba visszataláljanak a családok, hogy nyugodjanak a fegyverek, és a nagyhatalmak hagyjanak fel az ártatlan életeket követelő háborús uszítással.

Hírdetés

A köztársasági elnök levelében rámutatott: sokan vannak ma úton.

Olyan anyák, akik gyermekeiket menekítik a bombák elől, miközben férjeiket, fiaikat hátrahagyni kényszerülnek. Olyan gyerekek, akik egy hátizsákba csomagolták biztonságosnak hitt életüket, és mennek az ismeretlenbe. Úton vannak olyanok is, akiket a háború okozta nélkülözés és kilátástalanság kerget el otthonukból. Ők nem tudják, hova mennek, mi vár rájuk, csak azt, hogy menni kell – fogalmazott a Novák Katalin.

„Mi, hitvalló keresztények, hisszük, hogy az Úr meghallgatja imáinkat, és segít, hogy a harcban álló felek békét kössenek” – írta a köztársasági elnök, a kereszténység és az ima erejét kiemelve.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »