Nőügyi demagógia Brüsszelben

Azt állítják például, hogy Magyarország alaptörvényében elavult a család fogalmának konzervatív meggyőződésen alapuló meghatározása.

„Nem szeretem a női nemet. A női igent szeretem” – szól a régi hímsoviniszta vicc, még az úgynevezett antivilágból. Ezt a tréfát nyilván ma sokkal többen tartják lekezelőnek és sértőnek, mint annak idején, amikor együtt nevettek rajta férfiak és nők. Mostanság azonban az úgynevezett européer, neoliberális feministák ezreinek haragját zúdíthatjuk magunkra, ha ilyen és hasonló szövegeket le merünk írni, ki merünk mondani a széles nyilvánosság előtt.

Ott van mindjárt a humánminiszteri tárca várományosa, Kásler Miklós professzor esete. Az egyetemi tanár annak érdekében, hogy egy szellemes megjegyzéssel oldja a hallgatóság feszült figyelmét, egy előadásában azt merte mondani, hogy a férfiak azért halnak meg korábban, mert általában nőkkel élnek.

A viccnek szánt megjegyzésből természetesen óriási patália lett. Hogy csak egyet említsünk a férfias és harcias nővédők közül, Karafiáth Orsolya költő például odáig jutott, hogy szerinte új fogalom született, a „káslerség”. Szerinte pedig ez valami olyasmit jelenthet, hogy valaki „megérett a diliházra”. Nem kívánok a költő úrhölgy eszközével élni, de egy nemzetközi hírű professzor ilyetén minősítése után lennének ötleteim a „karafiáthság” kifejezés megalkotására és megmagyarázására. És eközben nem éppen a szellemi magasságokról szólnék.

De hagyjuk is a hazai feministákat, evezzünk inkább nemzetközi vizekre! A napokban ugyanis komoly döntésre szánta el magát az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottsága, vagyis a FEMM. Csatlakozva a Nyílt Társadalom Alapítvány adatai szerint Soros György lobbistájának számító, holland, zöldpárti Judith Sargentini jelentéséhez, az unió alapszerződésének hetes cikkelye szerinti eljárást, vagyis szankciókat szorgalmazott Magyarország ellen, mert szerintük megsértjük a nők jogait. Félreértés ne essék, a bizottság nem Kásler professzor viccelődésére gondolt, hanem ennél sokkal nagyobb tréfával állt elő Brüsszelből.

Azt állítják például, hogy Magyarország alaptörvényében „elavult a család fogalmának konzervatív meggyőződésen alapuló meghatározása”. Magyarán szerintük a család alapegysége nem egy férfi és egy nő házassága, hanem lehet más is.

Például két férfi, két nő vagy akár egy nő és az Eiffel-torony menyegzője is. Ez ugyanis manapság már természetes. Még mielőtt újabb ezernyi feminista átkozna ki, meg kell jegyeznem: a párizsi látványosság emlegetése az oltár környékén nem ízetlenkedés, Amerikában emberjogi kutatók nyilvántartanak olyan szexuális identitást is, amelynek alapján valaki épületekkel(!) köthet házasságot az erre hajlandó lelkész előtt. De vajon normális-e kiterjeszteni a család fogalmát a hagyományos kereteken kívülre, vagy inkább ez lenne az Európa-ellenes abnormitás? Vélhetően inkább az utóbbi az igaz.

Európa bölcsőjében, az ókori Görögországban például nem bántották a homoszexuálisokat (egyes korabeli költők szerint még az igazi szerelem is csak egy érett férfi és egy fiatal fiú között jöhetett létre), de ettől még a házasság házasság maradt, amit férfiak és nők létesítettek egymással, mert tudták, hogy annak egyik fő célja a gyermekek nemzése, vagyis a nemzet fenntartása. Nem beszélve a későbbi, krisztusi, keresztény elvekről, amelyek egyenesen szent dolognak tartják egy férfi és egy nő házasságát.

A magyar alaptörvény tehát egy olyan európai érték mellett tesz hitet, amely nemcsak több ezer éves, hanem az öreg kontinens számára is fontos lehet a célja, a megmaradás.

Az európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége által vezetett FEMM-bizottság szerint azonban ez nem fontos. Sőt, inkább régimódi és ártalmas az ilyen gondolkodás. A nemzetek Európája helyett ugyanis Európai Egyesült Államokra lesz szükség, „jó irányba szavazó” és minden szinten kihasználható bevándorlókkal.
Nem véletlen, hogy a másik dolog, ami miatt a nőjogi bizottság agyonaggódja magát, a Stop, Soros! törvény javaslata.

Ebben ugyanis az szerepel, hogy szigorúbban ellenőriznék azokat a nem kormányzati szervezeteket (NGO), amelyek külföldről kapnak tetemes pénzügyi támogatást. Ezek közül sok a migránsok jogaival – és tegyük hozzá, Európába csempészésével – foglalkozik, miközben számos afrikai és ázsiai menekültet szexuális devianciával bélyegez meg, hogy megakadályozza a visszatoloncolást.

Ezekben az „européer” megoldásokban pedig nagy segítséget tudnak nyújtani a külföldi milliárdokból azok az NGO-k is, amelyek az úgynevezett LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális) közösségek jogvédelmére szakosodtak, meg a már említett feministák.

A FEMM Karafiáth Orsolya szellemi magasságaiba jut akkor is, amikor kijelenti, ezek a külföldről pénzelt, a tömeges migrációt és a devianciát támogató szervezetek „kulcsfontosságúak az emberi jogok védelme és a társadalom haladása szempontjából”.

Szerencsére Európában még sokan vannak olyanok is, akik szerint jobb, ha a társadalom nem ebbe az irányba halad. A magyar kormány például inkább abban hisz, hogy a magyarság megmaradását a magyar családok (férfiak, nők és gyermekeik) támogatásával kell megoldani, nem pedig a bevándorlással.

A családok támogatása hazánkban a nemzeti össztermék öt százalékát teszi ki, ami az elsők közé helyezi az országot ebből a szempontból Európában. A családon belül pedig külön foglalkozott a kabinet a nők jogaival is.

Régi probléma például, hogy bérkülönbségek vannak a nők és a férfiak között. Ez azonban összeurópai jelenség, nem magyar specialitás. Főleg abból adódik, hogy a nők később és kisebb arányban válnak gazdaságilag aktívvá, és jóval hamarabb el is hagyják a munkaerőpiacot. Emellett létezik az úgynevezett üvegplafon-jelenség, vagyis még mindig behatárolt, hogy a nők milyen magas pozícióig juthatnak el.

Sajnos érzékelhető az úgynevezett üvegfaljelenség is, vagyis bizonyos foglalkozási ágakról még mindig tartja magát az a nézet, hogy nem nőknek való. Ezért is fordulhat elő, hogy nálunk valóban kevesebb a parlamentben a nő képviselő, mint általában az unióban, amit a FEMM-bizottság szintén felró a bűneink között. De mégis hogyan lehetne ezt mesterségesen szabályozni?

Ha bevezetnék az Országgyűlésben vagy bizonyos szakmákban a női kvótát, az nem lenne-e a férfiakkal szemben egyfajta diszkrimináció? Nem beszélve az egyéb nemi identitásokról, amelyekre egy jogállamban még rákérdezni sem szabad.

A nőknek a mai napig nehéz a munkavállalás és a családi kötelezettségeik összehangolása. Ezt enyhíti a kormány a bölcsődék, óvodák intézményrendszerének kiszélesítésével, a munkahelyre való visszajutás támogatásával.

Elérhető a családi otthonteremtési kedvezmény, a családi adókedvezmény és számos egyéb támogatás. Hazánk az elmúlt években szintén aktív lépéseket tett a nők elleni erőszak megfékezéséért is. Bevezették a távoltartás jogintézményének több formáját, a büntető törvénykönyvben a nemzetközi normáknak megfelelően módosult a zaklatás, az erőszakos közösülés tényállása.

A családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére nemzeti stratégia született. Magyarország egyedülálló, állami támogatással működő intézményrendszert hozott létre a nők védelmére.

A nőket tehát egyre nagyobb védőháló veszi körül, bármennyire is másképp akarja ezt bemutatni – akár egy-egy szélsőséges eset kiemelésével vagy hazugságokkal – a neoliberális sajtó és az Európai Parlament. Hogy ismét egy hímsoviniszta viccel borzoljam a kedélyeket, le kell szögezni: már csak a férfiak elleni erőszakot kellene valahogy megoldani. Azért is, mert jelenleg Magyarországon több nő él, mint férfi.

A súlyos halandósági mutatónk pedig nyilván az esélyegyenlőség kiharcolásában tanúsított igyekezetünk miatt állandósuló stressznek is köszönhető.

Haraszti Gyula


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »