Nőtt a chilei zavargások halálos áldozatainak száma

Nyolcra nőtt vasárnap a chilei fővárosban kitört zavargások halálos áldozatainak száma, a hatóságok az ország több régiójára és városára kiterjesztették a rendkívüli állapotot. Öt ember vesztette életét vasárnap Santiago de Chile egyik kerületében egy ruházati áruházban, amelyben tűz keletkezett, miután a randalírozó tüntetők kifosztották. Korábban három ember lelte halálát két másik áruház feldúlását követően kitört tűzben.

A fővárosban pénteken bevezetett rendkívüli állapotot vasárnap kiterjesztették az ország északi részén fekvő Antofagastára és a déli Valdiviára is, ahol – mint a rendőrségi közlemény megállapítja – „számos rendbontás volt és támadás történt az állami és magántulajdon ellen”. Sebastián Pinera elnök vasárnap a parlamenti képviselők és szenátorok előtt hangsúlyozta: „A demokráciának nemcsak joga, hanem kötelessége is megvédenie önmagát minden eszközzel, hogy szembeszálljon azokkal, akik el akarják pusztítani.”

Hírdetés

Santiago de Chilében és az ország több más településén immár napok óta tartanak a zavargások, összecsapások. Alberto Espina chilei védelmi miniszter bejelentette: ezerötszáz katonát vezényeltek az utcákra vasárnap hajnalban, hogy helyreállítsák a rendet. Velük együtt a hadsereg összesen csaknem tízezer tagja áll szolgálatban a fővárosi régióban. Chilében pénteken kezdődtek az összecsapásokkal és gyújtogatásokkal kísért zavargások a metrójegy árának emelése miatt. Santiago de Chile metróhálózata 140 kilométer hosszú, és a legmodernebb Dél-Amerikában. Pinera jelezte: felfüggeszti a tömegközlekedéssel kapcsolatos népszerűtlen politikáját, és nyugalomra intette a lakosságot. Chile Latin-Amerika egyik leggazdagabb, de egyben legegyenlőtlenebb országa.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »