Nőtt a balesetek száma a szlovákiai hegyekben- Viselkedni sem tudunk

Nőtt a balesetek száma a szlovákiai hegyekben- Viselkedni sem tudunk

Idén június 15. és október 31. között összesen 593 esetben kellett bevetésre menniük a hegyi mentőknek a Magas- és Alacsony-Tátrában, a Kis- és Nagy Fátrában, valamint a Szlovák Paradicsomban.

A hegyi mentőszolgálat jelentése szerint az idei nyári turistaszezonban mintegy 20 százalékkal emelkedett a balesetek száma. Jozef Janiga, a mentőszolgálat igazgatója szerint az elmúlt 10 évben több mint a duplájára nőtt a hegyi balesetek száma.

Példaként említette, hogy míg 2009-ben a Magas-Tátrában 98 bevetésre riasztották őket, addig idén 227 ilyen eset volt, ami nagyon komoly, ráadásul folyamatos a növekedés.

Janiga elmondása szerint ennek oka a turisták számának növekedése. A lengyel Tátra mára mondatni megtelt, így sok lengyel turista szlovák oldalra látogat, ami szintén túlzsúfoltságot okoz.

A turistákat továbbá a szolgáltatások színvonalának emelkedése is vonzza, egyre több a városi, ún. egynapos turista.

Hírdetés

A segítséget kérő, bajba esett turisták több mint fele szlovák állampolgár. Őket a cseheh (21 százalék,) és a lengyelek (12 százalék) követik. Növekedett a halálos baleset száma is. Míg tavaly egész évben 32 személy vesztette életét a hegyekben, addik idén január és október között már 34.

„Nagyon megemelkedett a kijelölt turistaúton kívüli balesetek száma, és nem minden esetben volt szó hegymászókról. Sok turista fel sem volt rendesen öltözve, hiányos felszereléssel érkeztek, és alábecsülték képességeiket és a helyi viszonyokat. Aggasztó számunkra az is, hogy egyre gyakoribb a nemzeti parkokban való étkezés, a tengerszemekben való fürdés,“

tette hozzá Janiga.

Gyakorivá vált a városokban tapasztalt viselkedés is. A hegyi ösvényeken az emberek tolakodnak, lökdösődnek, nem figyelnek a másikra. Több helyütt tönkreteszik a jelzéseket is.

A negatív tapasztalatok alapján a hegyi mentők új egységet állítanak ki, akik vizsgálni fogják a hegyi baleseteket, igyekezve megelőzni a bajt és tájékoztatni az embereket a kockázatokról.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »