Nőszövetségi csendesnap

Október 9-én délután Máramaros-Ugocsa Református Egyházmegye Nőszövetsége a nagypaládi református templomban tartotta soron következő csendesdélutánját.

Zán-Shramm Ibolya, az egyházmegye nőszövetségének elnöke hangsúlyozta: Isten rendelése az, hogy szülők, édesanyák, nagymamák lehetünk. Kötelességünk tehát minél jobban megismerni gyermekeinket és a nekik megfelelő módon nevelni őket. 

Ezt követően Mecséri Károly helyi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd Mecséri Mónika tartott áhítatot. Hangsúlyozta: ma is szükség van Nehémiáshoz hasonló imaharcosokra, akik tudnak közösséget vállalni embertársaikkal, értük kitartóan imádkozni és böjtölni. 

A szülői feladat Istentől van, hangsúlyozta előadásában Taracközi Gerzson munkácsi lelkész. Fontos felismernünk küldetésünket, felelősségünket. Meg kell ismernünk gyermekeink testi növekedését, lelki fejlődését, Istenhez és emberhez való viszonyát. Egy szülőnek az a küldetése, hogy segítse gyermekét azzá válni, akivé Isten is formálni akarja.

Blinda János, a Nagyszőlősi Járási Kórház gyerekosztályának főorvosa és a Tiszaújlaki Keresztyén Klinika gyerekorvosa kitért korunk egyik legégetőbb problémájára, a kábítószerek, alkohol és egyéb hangulatjavító szerek elterjedésére a fiatalok körében. Konkrét adatokkal támasztotta alá a különböző szerek szedésének káros hatásait a fiatal szervezetre, jellemezte azokat a tüneteket, melyek arra utalhatnak, hogy a gyerek kábítószert fogyasztott.

Az előadások végén Hunyadi Attila Máramaros–Ugocsa Református Egyházmegye esperese megköszönte az előadók szolgálatát, és Isten áldását kérte a Nőszövetség további munkájára. Énekekkel szolgált a Hozsánna ifjúsági együttes.

Ádám Ida

Kárpátinfo hetilap évfolyama: Kárpátinfo hetilap 20. évf. 41. számRovat: BelföldTelepülés: Ukrajna›Kárpátalja›Nagyszőlősi járás›NagyszőlősCímkék: KárpátaljaNőszövetségUkrajnakárpátaljai magyarságnőszövetségi csendesnapukrajnai hírekForrás: Kárpátinfo hetilap


Forrás:hetilap.karpatinfo.net
Tovább a cikkre »