Norbert gondolt egy merészet és kirabolta ismerősét

Norbert gondolt egy merészet és kirabolta ismerősét

Norbert gondolt egy merészet és kirabolta ismerősét

A gyanúsított, miután elvette a sértett pénzét, a menekülő férfit hazáig követte és megöléssel fenyegette. A hajdúböszörményi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság B. Norberttel szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.  

A rendőrségre egy 24 éves férfi tett bejelentést 2018. február 13-án, 21 óra körül arról, hogy édesanyja volt élettársa kirabolta őt, majd hazáig követte.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol elfogták B. Norbertet, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók a hajdúböszörményi lakost gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság 2018. február 15-én elrendelt.

A nyomozás adatai szerint a feltételezett elkövető egy bodaszőlői utcában találkozott a sértettel, majd pénzt követelt tőle. A 24 éves férfi azonban nem tett eleget a követelésének, ezért B. Norbert megütötte őt, majd a földön fekvő ismerőse zsebeiből kivette a nála lévő pénzt. A sértett ezt követően elszaladt, azonban támadója hazáig követte és többször életveszélyesen megfenyegette.

A nyomozó hatóság a 29 éves gyanúsítottal szemben 2018. május 29-én vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást és az ügy iratait továbbította az illetékes ügyészség részére – közölte a rendőrség.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »