Nőnek a fizetések, és több a megtakarítás

Nőnek a fizetések, és több a megtakarítás

 

A szlovák gazdaságot jelenleg nem az export, hanem a hazai kereslet hajtja. Éves szinten 3,8 százalékkal nőttek a reálbérek, ennek ellenére a fogyasztás elmarad a vártnál. Ezekről számolt be Jana Glasová, a Postabank elemzője, a Tablet.tv adásában.

 

Az árak stagnálása azt eredményezi, hogy az infláció nem károsítja a kereseteinket. A háztartások fogyasztása hozzájárul a GDP-hez, de nem nő olyan mértékben, mint az elvárható lenne a jelen helyzetben, amikor is csökken a munkanélküliség, a bérek pedig növekednek – állapította meg Glasová.

 

A fogyasztás növekedése éves szinten 2,9-ről 2,5 százalékra esett vissza.

 

A szlovák egy spórolós nemzet, a költekezéssel óvatosan bánunk. A jövőre nézve ez minenképpen pozitív

 

– tette hozzá.

 

A háztartások számára jó, hogy pénzt tudnak felhalmozni, ezekből ugyanis finanszírozni tudják az esetleges nem várt kiadásokat

 

– mondta Glasová.

 

A Szlovák Nemzeti Bank adatai és a Postabank analízise alapján 2016 áprilisában, egy felnőtt szlovák állampolgárnak átlagosan 7256 euró banki megtakarítása volt.

 

2017-ben 1 százalékos áremelkedésre számítanak az elemzők.

 

Ezt valószínüleg az olajár növekedése fogja eredményezni, ami majd megjelenik az energiaárak emelkedésében is, ami kihatással lesz a többi termék árára

 

– magyarázta el az összefüggést Glasová.

 

forrás: sme.sk

nyitókép: sme.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »