Nőnapi körkép – 2022

Nőnapi körkép – 2022

Hegedüs Éva, elnök-vezérigazgató a francia elnök, Emanuel Macron meghívására előadást tartott a privát szektor felelősségéről a női egyenjogúság erősítésében. A panelbeszélgetést moderáló Élisabeth Moreno, esélyegyenlőségért felelős miniszteri megbízott elismerő szavakkal szólt elnök-vezérigazgató asszony beszédéről.

Hegedűs Éva és Emanuel Macron

Nicola Sturgeon miniszterelnöknő posztumusz kért bocsánatot azoktóla nőktől, akiket boszorkányság címén ítéltek el vagy öltek meg a 16-18. században Skóciában. A kormányfő szerint a skóciai boszorkányüldözés “kolosszális igazságtalanság” volt, amelyet – legalább részben – a nőgyűlölet motivált “a szó szoros értelmében”. A Witches of Scotland egyesület két éve küzdött azért, hogy az egykori áldozatokat posztumusz megkövessék és kegyelemben részesítsék, és azért, hogy emlékmű emlékeztessen az oly sokáig el nem ismert tragédiákra. A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy még ma is vannak a világnak olyan részei, ahol nők és lányok az üldöztetést, sőt a halált kockáztatják, ha boszorkányság gyanújába keverednek. “Skóciában a boszorkányüldözésról szóló törvény talán már rég a múlt részévé vált, az azt motiváló mély nőgyűlölet azonban még távolról sem” – vélte Nicola Sturgeon.

Nicola Sturgeon

Az immár felnőtt nővé cseperedett, 19 éves klímaaktivista, Greta Thunberg is megosztotta gondolatait  a nőnapról

„A nemzetközi nőnap nem ünneplésre való. Arra való, hogy tüntessünk és hívjuk fel a figyelmet a tényre, hogy még mindig elnyomnak vagy máshogy kezelnek embereket a nemük miatt” – írta ünnepi írásában.

Hírdetés

Greta Thunberg

 

„Jaj, de jó a nőnek/ Biztonságban van, ha lőnek / És csak lábat és hónaljt borotvál”

Fenti a dalszövegű pamflettel nyitotta online rendezvényét a Bibó István Szabadegyetem online rendezvénye.  A valamivel az Orosz-Ukrán háborús események kitörése előtt íródott dalszöveget alátámasztotta az élet, (így immár cseppet sem vicces, cserébe viszont általában, alapvetően is roppant mód ízléstelen) ennek ellenére a dalt a rendezők valamiért mégsem kívánták törölni a programból. A rendezvényen politikusok és civilek részvételével panelbeszélgetéseket tartottak. Ennek keretében megszólaltatták Márki-Zayné Vincze Felíciát is, aki szülésznőként került kapcsolatba eredetileg a női érdekérvényesítő közeggel. Azt mondta: akarta, hogy a programban (amelynek bemutatására eddig nem került sor, többszöri halasztás történt) külön fejezete legyen a nőügyeknek, és ez sikerült, így is lesz. A résztvevő civilek semmilyen radikális nőjogi követelést nem tudtak megfogalmazni – tudósított az eseményről a Telex.

Széplábi Bori

A török rohamrendőrök összecsaptak a nemzetközi nőnap “megünneplésére” összegyűlt nőkkel kedden Isztambulban, és könnygázzal oszlatták fel a több ezer fős tömeget. Az isztambuli hatóságok hétfőn közölték, hogy korábbi zavargásokkal kapcsolatos tapasztalataikra alapozva nem engedélyezik a felvonulásokat, tüntetéseket a város központi Taksim tere környékén. Az erős rendőri jelenlét mellett gyülekező tiltakozók fütyültek, fáklyákat gyújtottak, és azt skandálták, hogy „nem félünk, nem hajtunk fejet”. – Adta hírül a Reuters nyomán a Telex. Láthatják az ország állapotát és mindazt, amivel a nőknek nap mint nap szembe kell nézniük. Mindennap félelemben járok az utcán. Azért jöttem ide, hogy félelem nélkül sétálhassak” – mondta az egyik tüntető.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »