Női sorsok a Bibliában – Lelkinapok a Martineumban

Női sorsok a Bibliában – Lelkinapok a Martineumban

A nagy érdeklődésre való tekintettel három alkalommal, július 2-án, 3-án és 4-én is megtartották a Maradj egyensúlyban! Lelkinap nőknek elnevezésű programot Szombathelyen, a Martineum Felnőttképző Akadémián, Vincze Mónika szocioterapeuta, mentálhigiénés szakember vezetésével.

A női sorsok a Bibliában témájú lelkinap résztvevői olyan szentírási szereplőket ismerhettek meg jobban, akikről már hallottak korábban – például Rut, Rebeka vagy Judit –, illetve olyanokat is, akik ismeretlenek voltak számukra, így Manoah felesége, Sifra és Pua.

A jelenlévők Vincze Mónika segítségével igyekeztek megkeresni azt, hogy a Biblia e női alakjai mire ösztönöznek, mire adnak példát, milyen kihívást jelentenek számukra a személyes életükben. Megerősítést kaptak, hogy a hétköznapok örömeit keressék és találják meg; hogy ne azzal mentegessék magunkat, hogy pusztán őseik feldolgozatlan traumái hatnak az életükre, hanem merítsenek erőt őseik bátorságából, erejéből, örömeiből is.

A lelkinap vezetője sok fontos témát érintett a program során, szakmai hozzáértéssel, megértő figyelmességgel, sok-sok gyakorlati példával; mély istenkapcsolatából fakadó tanúságtételeivel tanította a jelenlévőket a hit, az imádság, az Istenre való ráhagyatkozás mint életstatégia szerepéről, a kereszthordozásról, a keresztjek átöleléséről, felvállalásáról is.

Hírdetés

A július 2-án tartott első lelkinap záró szentmiséjét Székely János szombathelyi megyéspüspök tartotta. A további napokon Horváth József atya mutatott be szentmisét.

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »