Nógrádiak a Nagy Háborúban

Nógrádiak a Nagy Háborúban

A Magyar Nemzeti Levéltár Nógrádi Levéltára könyvbemutatóval egybekötött konferencián  emlékezett az I. világháborúra. A centenárium ráirányította a figyelmet azokra a dokumentumokra, melyek valamilyen formában megörökítették a rövidre tervezett, de hosszú ideig tartott Nagy Háború eseményeit, s melyek Nógrád Megyét sem kerülték el.

A rendezvény a Nógrádi Levéltár munkatársainak kutatásait, azok eredményeit foglalta össze, beleértve a dokumentumokból összeállított könyv bemutatását.

A szép számban megjelent érdeklődőket Gusztiné Dr. Toronyi Judit, a  Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának igazgatója üdvözölte, aki egyben a konferencia levezetésében is főszerepet vállalt.

 „Si vis pacem, para bellum … azaz aki békét akar, készüljön a háborúra … jaj a legyőzöttnek…… minden háborúban győztesek és legyőzöttek vannak” – vezetette be köszöntőjét Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója.  Hangsúlyozta, hogy elődeink nagy lelkesedéssel rohantak be az 1. világháborúba, s „nem csak mi magyarok, hanem Európa majdnem minden népe, mert úgy érzeték, hogy kellően felkészültek a háborúra”.

Ez a háború nem volt egy gyors háború volt, négy évig tartott, mely idő alatt egyre több embert, egyre több anyagot szívtak fel a lövészárkok és egyre több emberáldozattal járt. „Egy szörnyű háború lett belőle, ami nem csak a hadszíntereken, hanem a hátországban is éreztette a hatását … ez volt az első modern háború, ahol tömegével tapasztalhatta meg Európa és világ a halált, a halálnak a mibenlétét. … a győzők nem tudtak mérsékelt békét diktálni, ezért megalázó békéket diktáltak

Posh francia marsall 1918/19-ben, a békekötés idején azt mondta, „ez nem béke, de fegyverszünet 20 évre”. Igaza lett! „… a német ipar mindig képes volt összeszedni magát … akárhogy megpofozták a történelmében mindig felállt és újra tudott épülni.”

Skuczl Nándor, Nógrád Megye Önkormányzata Közgyűlésének elnöke elmondta, hogy a háború a történelmi Nógrádot érte, aminek bizonyítéka, hogy a legtöbb nógrádi katona a 25. losonci gyalogezredben szolgált.  Ennek katonái is részt vettek részt vettek a háború egyik legjelentősebb csatájában, a Monarchia és Németország  részéről  Olaszország elleni győzelemmel végződött caporettói áttörésben.

A csatát az  olaszok caporettói csodaként emlegetik a szakirodalom pedig 12. isonzói csataként nevezi meg.  Az olasz hadsereg akkor „olyan mélyre süllyedt”, hogy a katonáinak százezrei akarták elhagyni a sorait. A 870 000 megmaradt olasz katona közül több mint 210 000-et állítottak katonai bíróság elé, több ezer katonát kivégeztek. „… az olasz hadsereg itt vesztett  .. de aligha véletlen, hogy a nagy Háború végén egy győztes Olaszországot találunk és egy halálra ítélt vesztes Magyarországot…”

Jó lenne, ha erről nem csak a 100 éves évfordulókon emlékeznénk meg. Jó lenne, ha a mai magyar fiatalság számára nemcsak a vízibusz a caporettó neve csengene ismerősen, hanem legalább ennyien tisztába lennének a capolettó szó jelentésével is. Tudnák, hogy a mai olasz szlovén határon van egy ilyen település és azt is, hogy nekünk magyaroknak mi közünk van hozzá. …ma már hadisírok ápolása okán több szép példáját látjuk annak, hogy a harcot, melyet őseink vívtak békévé oldja az emlékezés. De ahhoz, hogy hosszú legyen a béke örökké emlékezni kell a harcosokra s az áldozatokra.” – hangsúlyozta az előadó.

A szakmai előadások bevezetőjeként Gusztiné Dr. Toronyi Judit néhány érdekes adatot mondott el a világháborúról. „Ferencz József 1914-ben igen illuzórikusan jelentette azt ki, hogy mindent megfontolt és átgondolt akkor, amikor ezt a háborút elindította.” Ugyanilyen illúzió volt II. Vilmos azon kijelentése is, hogy  „ősszel, amikor a falevelek lehullanak a magyar katonák is otthon lesznek a szeretteiknél”.

Az Osztrák-Magyar Monarchia területéről 8 millió 322 ezer fő vonult be és ebből 5 millió 61 ezren vannak a veszteséglistán. A történeti Magyarország vonatkozásában 381 ezren vesztették az életüket, 743 ezren megsebesültek, 400 ezren eltűntek, 615 ezren hadifogságba estek. A levéltár munkatársainak anyakönyvi kutatásai azt mutatják, hogy több mint 200 ezer bejegyzést áttekintve Nógrád Vármegyének 2739 hősi halottja volt.

Dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának igazgatója  „A Magyar Nemzeti Levéltár szerepe az I. világháborús veszteségek feltárásában” c. tartott előadást.  Elmondta, hogy a projekt célja az, hogy a veszteséglistákról elkészüljön egy „on-line” adatbázis, melyben bárki megkeresheti az számára fontos információkat.  A nagyközönség számára az adatbázis előreláthatóan 2018 őszén szabadon elérhető, kutatható lesz.

Kiemelte azt is, hogy személyes vonatkozásban a ma élők számára az I. világháború már távol van. Nincsenek élő tanúk, nem élnek azok közvetlen leszármazottjai sem, akik esetleg mesélhetnének a felmenőiktől hallott történetekről. Éppen ezért érdekes és izgalmas a veszteséglista.

Hírdetés

A hősi halottak emlékét megörökítő bizottság már a háború ideje alatt, 1914-15-ben megkezdte a működését –  törvényileg is.  Az elesettek emlékét megörökítő emléktáblák, emlékoszlopok nagy része a háború befejezése után készült el. A veszteséglistákat Bécsben összesítettek és annak eredménye nyomtatásban is megjelent. Az ezekben való kutatása, keresés, a családtagok azonosítása azonban nehézkes. Nem is szólva arról, hogy számos hiba is van bennük.

„Ma nehéz lenne pontosan elmondani, hogy mikor és hányan vesztették az életüket”. A Hadtörténeti Intézet és a Magyar Nemzeti Levéltár a centenárium alkalmából egy vállalást tett, hogy az eddig rendelkezésre álló adatokat (veszteséglisták, anyakönyvek stb.)  feldolgozza, egy adatbázis keretében egységbe gyűjti és publikussá teszi azokat.

A polgári anyakönyvekben eddig kb. 150 ezer adatot azonosítottak, melyben még nincs benne Budapest és a határon túli települések sem. Az adatbázis jellegénél fogva lehetővé teszi a hibák javítását és a most még hiányzó adatokat feltöltését is.

A Nógrádi Levéltár is aktívan bekacsolódott az I. világháború emlékeinek a feldolgozásába és közzétételébe. Honlapján „Nógrádiak a Nagy Háborúban”   címmel I. világháborús bloggot hozott létre, melyet Szepessyné Judik Dorottya, a Nógrád Megyei Levéltárának főlevéltárosa és Kovács Péter, a levéltár informatikusa mutattak be.

A mindenki számára elérhető blog  tartalmi összeállításában feltárásában Galcsik Zsolt, Hausel Sándor, Juhász   Katalin, Lőrincz Melinda, Sebestyén Kálmán és Szepessyné Judik Dorottya vettek részt. Kiemelten hangsúlyozva, hogy a Besztercebányai Levéltár losonci és nagykürtösi fióklevéltáraival  való szoros együttműködésnek  köszönhetően az ott őrzött világháborús dokumentumok is feldolgozásra kerültek.

Inkább csak szemezgetve a blog menüpontjaiban abban elérhetőek az adatok forrásai,  a fronton készült naplórészletek (benne Dr. Patak Károly, losonci tanár naplója), a beöntött templomi harangokról szóló adatok, Nógrád magyarországi területén található emlékművek, korabeli fényképek, bibliográfia stb.

Kovács Krisztián, a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának levéltárosa több, mint 10 éve foglalkozik a a losonci 25-ös gyalogezred  történetével. Annak ellenére, hogy egy nagyon jelentős katonai egységről (az 5. legrégebbi gyalogezred) van szó, azok közé tartozik, melynek nincs megírva az ezredtörténete.

Az előadás a kutatásaihoz használt, elsősorban az I, világháborúval kapcsolatos  forrásanyagot és szakirodalmat mutatta be. Elsősorban azzal a céllal, hogy segítséget, egyfajta módszertani elemzést, mintát adjon azoknak, akik szeretnének hasonló kutatást elkezdeni.

Mint elmondta, a gyalogezreddel kapcsolatos kutatásait gyakorlatilag a nulláról kezdte el – akkor még álltak rendelkezésre a mai adatbázisok, s így a kezdve a  könyvtározástól mindent magának kellett  felkutatnia. Az ezred előtörténetét (1871-ig) egy 1875-ben Prágában megjelent német nyelvű kiadvány foglalta össze. Magyar nyelven 1903-ban Losoncon jelent meg egy összefoglaló (megjegyezve ebből valószínűleg csak egy példány maradt meg,  amely  Hadtörténeti Levéltár állományában található).

A kutatásban fontos szerepe volt és van a sajtóban megjelent híreknek és beszámolóknak. Nagyon nagy mennyiségű forrásanyag található a budapesti Hadtörténeti Levéltárban (a harmadik legtöbb anyagot jelenti a többi ezredhez viszonyítva), s  „ezért érdekes, hogy még nem került szisztematikus feldolgozásra“. Egy forrásból ugyan kiderült, hogy tervbe volt egy ilyen elkészítése, de az végül is nem valósult meg.

A rendezvény zárásaként a Nógrádiak a Nagy Háborúban c. könyvet Dr. Négyesi Lajos, ezredes, egyetemi docens, a Hadtörténet Múzeum kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos belföldi szakreferense, a kötet lektora mutatta be.

Sikerélmény a számomra hogy bemutathatom ezt a könyvet és van kinek bemutatni … tehát hogy ennyien eljöttek Salgótarjánban egy könyvbemutatóra … meglepődhetünk azon, hogy milyen érdeklődés van egy könyv iránt … jó érzés azt tudni, hogy az embereket érdekelheti egy könyv is.“ Szólt a háborúval kapcsolatos számadásról, a hőskultuszról, az események akkori és a jelenkori életben betöltött szerepével egyetemben. A „jelen” mindig  azokat az értékeket emeli ki a történelemből, ami számára fontos lehet a továbbhaladás szempontjából.

„A kötet azért jó” – állapította meg, mert végigkövethető benne, hogy az emberek hogyan élték meg azt a négy évet, amiről a háború szólt.  „A levéltár írott dokumentumokkal foglalkozik. A könyv „nem egy számítógépes dokumentum, hogy ma megírom, két hét múlva meggondolom magam, átírom, javítom, korrigálom …“.

A könyv megmarad! A háború alatt leírt dokumentumok az akkori gondolatokat tükrözik. Kiemelte, hogy nógrádi szempontból azért is jelentősége van a könyvnek, mert az itt élőknek szembe kell néznie azzal, hogy a megye sorsa akkor, valahol itt fordult rossz irányba. Hogy mik voltak azok a motiváló tényezők, melyek az akkori folyamatokat irányították. „Az a békés sziget, amely a Magyar Királyság közepén, a Karancs tövében létezett, az a vármegye, ahol egészen nyugodt emberek éltek, az az 1. világháború végén hirtelen a határra került … dönteni kellet, hogy Csehszlovákia vagy Magyarország … Úgy kell visszatekinteni a múltra, hogy hogyan lehet feloldani, az akkori ellentéteket.“ – mondta.

Hozzátéve, hogy előny, hogy a kötet szerzői nők. „A nők érzik elsősorban azt a fájdalmat, amit egy háború okoz. Az asszonyok azok, akik igazában megszenvedik a háborút. Egy fiút, egy férjet elveszíteni az  igazi fájdalom … A háborúban a fájdalmat kell megismerni … látszik a női kéz ezen a könyvön. Nem kronologikus sorrendben halad végig a dokumentumokon. Egy férfi azt csinálta volna. Ők, a nők érzéseket közvetítenek. A Nagy Háború kezdete, itthoni arca, érzelmes arca, különleges arca, szubjektív arca, az igazi arca … női gondolatok.A két nő két különböző szempontból válogatta össze a dokumentumokat. … a kötet nem egy egyszerű dokumentumgyűjtemény az I. világháború dokumentumaiból, hanem egy finom kézzel, ecsettel  festett kép arról“  – hangsúlyozta.

Puntigán József


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »