Nógrádi szerint a németek pénzt ígértek fű alatt

Németország a színfalak mögött pénzügyi támogatást ígért be főként a szegényebb országoknak azért cserébe, hogy azok „önként” fogadjanak be migránsokat – vélte Nógrádi György biztonságpolitikai szakérő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Magyar Menedék - Sitchin

Peter Altmaier, Németország kancelláriaminisztere a napokban azt nyilatkozta: a német diplomácia célja, hogy az Európai Unió 28 tagállamából 26 önként fogadjon be migránsokat; a szlovákok és a magyarok a kvótadöntés miatt bírósághoz fordultak.

Nógrádi György szerint ezért Németország, főleg a szegényebb országok felé, pénzügyi támogatást ígért be „a színfalak mögött”. A múlt héten még csak 7-8 ország tartott igényt a bevándorlókra, ami a német diplomácia, és személyesen Angela Merkel kancellár veresége lenne, ám ha, relatíve kis létszámban, olyan országok is befogadnának, amelyek korábban nem akartak, akkor „fű alatt” a német diplomácia sikeresnek, a nyomásgyakorlás eredményesnek bizonyulna. Ezt bizonyítani nem lehet, de hogy valóban így volt-e, az a következő hetekben derül majd ki – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a jelenlegi európai előrejelzések szerint egyre több migráns fogja elérni Európát. Mivel óriási pénz van az embercsempészetben, „teljesen nyilvánvaló”, hogy új útvonalakon érkeznek majd a bevándorlók – mutatott rá.

híradó.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »