Nőerő

Nőerő

Talán furcsa, de nőként távol áll tőlem mindenféle harcos nőmozgalmi attitűd, ugyanakkor tiszteletem a szüfrazsetteké, mert szavazni szeretek, az egyenjogúságban is hiszek, azzal meg nincs gondom, hogy a nagy feminista küzdelemmel nemcsak a jogegyenlőséget harcoltuk ki a fakanál mellé, hanem a még több munkát is.

Otthon, munkahelyen, 0-24-ben, de nincs ezzel baj, sőt! Elfogadhatatlannak tartom viszont a csupán női jogon járó helyzeti előnyt, az újkori kvótaküzdelmet, hogy a nők csak azért kerüljenek hatalmi helyzetbe, mert azt kvóta írja elő. Azok a nők kerüljenek felelős pozíciókba, akiket erre képességük, tudásuk, munkabírásuk tesz alkalmassá. És erre egyre több példa van, a nők már kivívták a helyüket ebben a férfiak szabta világban.

A mostani kultúrharcos időkben sem hiszi már el senki, hogy a konzervatív nőszemlélet máig bennragadt (ahogy a németek mondják, a három ká: kinder-küche-kirche) a gyerek-konyha-templom háromszögében.

Ennél már sokrétűbb az élete azoknak, akik még hisznek a hagyományos családmodellben, és a hagyományos szerepeket sem tartják megvetendőnek. Persze, ahol a modernitás mérőfoka a nő és a tűzhely viszonya, ott nehéz terepen vannak az észérvek. Mert újkori feministáink szerint attól leszünk szabadok, ha letörjük a hagyományos szerepeket. Álproblémák helyett a valódi gondokról kellene beszélni, és leginkább olyan életet kialakítani, amibe mindaz belefér, ami egy nőt boldoggá tesz, az anyaság és a karrier is. 

Jó példája ennek a most hivatalba lépett magyar államfő. Tagadhatatlanul okos stratégiai döntés volt Novák Katalin jelölése,

személye azt képviseli, amit az Orbán-kormány a Nyugattal vívott harcában is hangsúlyoz, a hagyományos értékeket, a családot, a hitet, a nemzeti elkötelezettséget. És annál erősebb az üzenet, ha mindezt nő jeleníti meg, ebben a genderőrült világban.

Novák Katalin három gyermek édesanyjaként fiatal kora ellenére is gazdag pályával a háta mögött költözött be a Sándor-palotába. A politika és a sajtó balliberális térfelén nagy volt a fanyalgás, rosszat nem tudtak rá mondani, jót meg nem akartak, így jött a mantra, hogy nem lesz önálló, csak Orbán kézi vezérlésű bábja. Novák már a beiktatásán magasról indított. Remekbe szabott beszéde határozottságot mutatott, kételyt nem hagyott, és egyértelmű állásfoglalás volt az orosz-ukrán háborúban is. Ezzel láthatóan még a balliberálisokat is zavarba hozta, nem tudtak mire lőni.

Hírdetés

Egyértelmű, hogy Novák Katalin olyan elnök lesz, aki nem retten meg a nehézségektől, így első külföldi útja Lengyelországba vezetett.

Ennek hagyománya sincs, hiszen Áder János, Schmidt Pál és Sólyom László is Bécsben vizitelt először. A döntése azért is volt merész, mert Áder márciusi, a magyar–lengyel barátság napjára Lengyelországba tervezett útját végül is törölni kellett. A barátságunk ezer évig nem sérült, a lengyelek mindig társunk, szövetségeseink voltak, ám az orosz–ukrán háború különböző nézőpontjai ezt megtépázták. Varsó fordított hátat Budapestnek, és miközben Orbánék egyértelműen jelezték, értik a lengyelek történelmi gyökerű félelmeit az oroszoktól, a varsói kormány még csak nem is próbálta megérteni a magyar álláspontot, a kárpátáljai magyarság féltését és az ország energiakiszolgáltatottságát. A rideg valóság: a barátságot az érdekek felülírják. A washingtoni érdekszféra, a palagázbiznisz erősebb, mint a Budapest–Varsó tengely.

Novák útja célját Andrzej Duda elnöknek is egyértelművé tette: „nem engedjük, hogy éket verjenek közénk”. A misszió a jelek szerint sikerrel járt, Duda szerint a lengyel–magyar barátság továbbra is megmarad.

És ugyan az illedelmességi körök a politika részei, az azonban eredménynek tekinthető, hogy Duda nem tagadta, számára most vált világossá, az ő helyzetük egyszerűbb, mint a magyaroké. Bevallottan megértette a magyar álláspontot az orosz szankciók ügyében is, és Brüsszelhez fordult, hogy bírálja felül a Budapesttel szembeni politikáját, és ne tartsa vissza a helyreállítási alapból Magyarországnak járó pénzt. (És ismét, sokadszorra is szembe jön a kettős mérce, néhány hónapja a két ország még együtt ült a büntető szektorban, s most Varsó már megmondhatja, mit hogyan kellene.) Azt persze majd az idő mutatja meg, a lengyelek hagyják-e, hogy kiüresedjen a barátság fogalma, beáldozzák-e az évezredes köteléket. Mert balgaság lenne elhinni, hogy Brüsszellel megoldotta vitáját. Az elvi, értékrendbeli kérdések adta különbözőség békeidőben villámgyorsan előkerül.

Novák Katalin első útjának tehát megvolt a hozadéka. A lengyel sajtó ugyan meglehetősen szolidan kezelte a látogatást, az elmúlt hónapok támadásai, éles szóhasználata viszont visszafogottra váltott.

A nők nem tudnak többet a politikáról, jobban sem csinálják, mint a férfiak, csak másként, intuitívak, empatikusak, kellő érzékenységgel kezelik a nehéz helyzeteket. Ahogy most Novák Katalin tette.

Megjelent a Magyar7 2022/21. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »