NNI: vádemelési javaslat a kábítószerrel kereskedő bűnszervezet tagjai ellen

NNI: vádemelési javaslat a kábítószerrel kereskedő bűnszervezet tagjai ellen

NNI: vádemelési javaslat a kábítószerrel kereskedő bűnszervezet tagjai ellen

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály debreceni osztályának munkatársai bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytattak büntetőeljárást egy kilencfős társaság ellen.

Hírdetés

A nyomozás 2019 szeptemberében indult, amelynek során az elkövetői kör tagjairól kiderült, hogy különböző csatornákon keresztül szervezetten értékesítettek kábítószernek minősülő anyagokat, jellemzően Budapest területén. 2020. január 28-án hat férfit fogtak el a nyomozók és a lakásokon tartott kutatások alkalmával kokaint, marihuánát és amfetamint foglaltak le, továbbá ezek adagolásához, méréséhez szükséges eszközöket és nagy mennyiségű készpénzt.

A letartóztatásba helyezett gyanúsítottakkal szemben az eljárás szakértők bevonásával folyt.

A nyomozók megállapították, hogy a bűnszervezet tagjai tevékenységük során konspiráltan működtek együtt, egymást, illetve az egyes kábítószer fajtákat is fedőneveken hívták, ez utóbbiakat élelmiszerek neveivel helyettesítették (például: tea, fagyi).

A nyomozás későbbi szakaszában, 2020. március 11-én a rendőrök elfogtak még két férfit és egy nőt, akik az egyik, korábban elfogott gyanúsítottól vásároltak kábítószert, majd Budapest XI. kerületében továbbértékesítették azt a fogyasztóknak. 

Az egyik férfi és a nő lakóhelyén tartott kutatások alkalmával a rendőrök szintén kábítószergyanús anyagot, illetve növényi törmeléket, a kábítószer értékesítéséhez szükséges eszközt, nylon tasakokat, digitális mérleget foglaltak le. Mindhárom gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A KR NNI Debreceni Osztálya az eljárást a napokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal átadta a Fővárosi Főügyészségnek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »