NMHH: a hírközlés a magyar gazdaság motorja

A hírközlés a magyar gazdaság motorja, a hírközlés motorjai pedig azok a szakemberek, akiknek áldozatos munkája folyamatos fejlődést eredményez – emelte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke csütörtökön a győri Széchenyi István Egyetemen tartott távközlési világnapon.

Karas Monika elmondta, az NMHH fontosnak tartja, hogy a távközlés világnapján ne csak a távközlés fejlődését, hanem azokat is ünnepeljék, akik ezt a szakmát előreviszik. A magyar távközlési szakma képviselői soha nem hátráltak meg a feladatoktól, a kihívásoktól – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a technológiai fejlődés mögött emberi vágyak, küzdelmek állnak: nem lenne távközlés, ha nem vágynánk a távolságok legyőzésére, ha nem ösztökélne emberi természetünk arra, hogy a távolságokat egyre hatékonyabb eszközökkel győzzük le.  

A világnap alkalmából átadták az öt évvel ezelőtt alapított Magyari Endre-díjat, amelyet ezúttal Pados László kapott, aki az NMHH-nál egyebek mellett a digitális rádiózás és televíziózás műszaki terveinek előkészítésén és a digitális műsorszórás bevezetésének engedélyezési folyamatában vállalt aktív szerepet.

Felavatták az egyetemen az NMHH támogatásából kialakított hírközlési labort is, amelynek átadóján Karas Monika azt hangsúlyozta ki, hogy a hatóságnak kettős felelőssége az, hogy becsben tartsák az alapokat adó múltat, ami megmutatja, hogy az erőfeszítések eredménnyel járnak, és becsben tartsák a jövőképet, a víziót, ami további munkára, kutatásra és tanulásra sarkall.

Hírdetés

Kiemelte, hogy a laborok kialakítását idén is segíti a hatóság. A győri labor kialakítására az NMHH 12 millió forintot fordított. A laborban egy három méter átmérőjű parabolaantenna, antennafej, rögzítő, antennaforgató motor és adó-vevő található.

Az NMHH elnöke hozzátette, hogy a hatóság az elmúlt hét évben tizenegy kreatív médialabort adott át az ország különböző egyetemein, s tavaly több felsőoktatási intézménnyel, köztük a győrivel is együttműködve hírközlési ösztöndíjprogramot indított. A programban az anyagi támogatás mellett a hallgatók a hatóság munkáján keresztül ráláthatnak a hírközlésre.  

Karas Monika emlékeztetett arra is, hogy ötvenedik alkalommal ünneplik a távközlés világnapját, amelynek tizedik éve ad otthont a győri egyetem és idén ötven éves az önálló magyar frekvenciagazdálkodás is.

Földesi Péter, a győri egyetem rektora köszöntőjében azt emelte ki, hogy a jelenkori ipari forradalom a távközlési szakma nélkül nem hajtható végre.

A távközléstől ma az emberek már nem azt várják el, hogy messze és gyorsan továbbítsanak adatokat, hanem azt, hogy megbízható információkat küldjenek egymásnak, amelyeket aztán biztonságosan tárolhatnak és biztonságosan férhetnek hozzá.

Egy példával szemléltetve azt tette hozzá, hogy ez a paradigmaváltás azért is fontos, mert az autonóm járművek esetében a hihetetlen mennyiségű és gyorsaságú adatátvitel mellett a pontosság is kiemelt szempont lesz, mert az életünket bízzuk majd egyszer arra, hogy az önvezető jármű felismer-e egy stop táblát, ami előtte van és meg áll-e.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »