Nincs olyan szavazópont, ami az ellenérdekeltség ellehetetlenülése miatt nem nyitott volna ki

Nincs olyan szavazópont, ami az ellenérdekeltség ellehetetlenülése miatt nem nyitott volna ki

Az Országos Előválasztás Iroda lapunk érdeklődésére közölte, az előválasztási sátrak működése biztosított, szerintük éppen ezért nem is csoda, hogy rekordközeliek a részvételi adatok. Úgy tűnik, a pártok a sátrakhoz elegendő számú aktivistát biztosítanak, legalábbis a szervezők azt írták, egy-két választókerületben voltak csak fennakadások, azonban az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) az aHang által szervezett civil aktivistákkal közösen megoldotta ezeket is.

Arra a kérdésünkre, hogy érvényesül-e mindenhol az ellenérdekelt fél megjelenésére vonatkozó szabály, tehát hogy a két miniszterelnök-jelölt támogatói, képviselői, illetve a semleges szereplők biztosítják-e az egyenlő feltételeket, azt válaszolták, hogy nincs tudomásuk olyan szavazópontról, ami az ellenérdekeltség ellehetetlenülése miatt nem nyitott volna ki.

Egyébként közel 85 ezren szavaztak hétfőn az előválasztás második fordulójában

Hírdetés

Egyedül szeptember 25-én járultak ennél többen személyes vagy online szavazópontokhoz – derül ki az OEVB legfrissebb közléséből.

A nap pontos adatai az alábbiak szerint alakultak:

  • Sátorban megjelent: 68.284 fő.
  • Interneten keresztül adta le szavazatát: 16.497 fő.
  • Összesen tehát 84.781 polgár voksolt hétfőn arra, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter legyen a 2022 után kezdődő új korszak miniszterelnöke. Ez az eddigi legmagasabb hétköznapi részvételi szám az országos előválasztáson. Az összesített részvétel két nap után 163.393 fő.
     


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »