Nincs megállapodás a Magyar Fórum és a Szövetség között, Simonék kevesellték a listán kapott helyeket

Nincs megállapodás a Magyar Fórum és a Szövetség között, Simonék kevesellték a listán kapott helyeket

Nem jött létre megállapodás a Magyar Fórum és  Szövetség között, Simon Zsolték pedig a maguk részéről be is fejezték a tárgyalásokat a közös indulásról. Simon „értelmetlennek” nevezte az egyeztetések folytatását. Sólymos szerint az MF nem volt hajlandó engedni az elképzeléséből.

Simon szerint a Szövetség a választási lista 7. valamint 16. helyét, illetve a 23. és 24. helyét ajánlotta fel az MF-nek, amit Simonék elutasítottak, mert nem tartották „korrekt ajánlatnak”. Az ő elképzelésük ugyanis az volt, hogy az első 15 helyből négyet megkapnak. Mindezt az MF a közvéleménykutatásokon mért pártpreferenciákkal próbálta indokolni.

Az MF keddi sajtótájékoztatóján kizárta, hogy újra tárgyalásokat akarnának kezdeni a Szövetséggel. Egyúttal mindenért az MKP-platformot hibáztatta, amely szerinte elzárkózott az együttműködéstől, míg a Most-Híd platform és az Összefogás platform nyitott volt feléjük.

Simon nehezményezte, hogy a Szövetség „egyik platformja egyre jobban szembehelyezkedik az Európai Unióval”, hogy a platformok egymásnak ellentétes nyilatkozatokat tesznek. Az MF elnöke azonban azt is elárulta, hogy több kisebb szlovák párttal egyeztetnek az együttműködésről, és az ODS-szel folytatott tárgyalásaik vannak legelőrehaladottabb állapotban. (Az ODS az atlantista Pavel Macko NATO tábornok pártja).

Szövetség helyett Szövetség-Magyar Fórum, Gyimesi helyett Simon – a Körkép.sk megkérdezi olvasóit (Szavazással!)

Nem sokkal az MF sajtótájékoztatója után Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke (most-Híd platform), és Mózes Szabolcs, a párt általános alelnöke (Összefogás-platform) is sajtótájékoztatót tartott.

Hírdetés

Sólymos arról beszélt, hogy az MF nem volt hajlandó engedni eredeti feltételeiből, de bírálta az MKP-platformot is, amiért nem támogatta az MF-felvételét a közös listára.

Sólymos elmondta, hogy az eredeti ajánlat úgy szólt, hogy az MF két helyet kapna a választási lista első húsz befutó helyéből, további négyet  valahol az első harmincban, és összesen húsz helyet a teljes listán.

Újságírói kérdésre Sólymos azt is elmondta, hogy Gyimesi György Szövetségen belüli indulásában a Most-Híd álláspontja nem változott.

Simon Zsolt kijelentését, miszerint a Szövetség „radikalizálódik”, Sólymost azt válaszolta, hogy amíg a Most-Híd benne van a Szövetségben, a párt nem lehet radikális.

Király Zsolt: Solymos elárulta, hogy tud végre megszabadulni a magyarság a Most-Hídtól: Gyimesi a kulcs

A Most-Híd dilemmája nem az, hogy Gyimesi kell a Szövetségnek, hanem hogy a Most-Híd már nem kell senkinek

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »