Nincs egyetértés a kormánypártok között a választási rendszer megváltoztatását illetően

Nincs egyetértés a kormánypártok között a választási rendszer megváltoztatását illetően

Egyelőre nincs egyetértés a koalíciós pártok között. A kormányprogram minimum a választási körzetek megváltoztatását vállalta fel. Az érdemi vita azonban még el sem kezdődött, az elképzelések azonban már körvonalazódnak.

A Za ľudí továbbra is Andrej Kiska korábbi elképzelését vallja magáénak, amellyel újra bevezetné a 3+1-es választási körzetet (Pozsony, Nyugat, Közép és Kelet). Az OĽANO ugyankkor nyolc választási körzetet akar. Az SaS és a Sme rodina ellenben nem akarja növelni a választási körzetek nagyságát. Abban azonban egyetértenek, hogy a szakmai és politikai vitát a belügyminisztériumnak kellene levezényelnie.

A Za ľudí nem csak négyre növelné a választási körzetek számát, hanem előírná a pártoknak, hogy a négy körzetre négy külön listát hozzanak létre négy listavezetővel. Ennek hátrányáról, illetve előnyeiről a magyar közösség szempontjából is érdemes lenne vitát folytatni. Attól függően, hol húzódnának a körzetek határai, változhatna a magyar választók aránya és a választási verseny jellege is.

mondta Miroslav Kollár (Za ľudí).

Azt azért érdemes kiemelni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ebből a Za ľudí profitálna. Az igaz, hogy nagyobb eséllyel jutna be egy országosnál kisebb körzet hátán a parlamentbe, mint most, de jelenleg olyan kicsi a párt súlya és struktúrája, hogy aligha tudna négy körzetben is érdemi jelölteket állítani. Persze mindjárt más megvilágításba kerül a kérdés, ha feltételezzük, hogy a korábbi pletykáknak megfelelően a Za ľudí összeolvadna más pártokkal – mondjuk a SPOLU-val és/vagy a PS-szel.

Az SaS egyelőre nem pártolja a több körzetes megoldást, mert szerinte az „akadályozza a választások perszonalizációját”.

Hírdetés

„Máshogy fogalmazva, egy kassai polgár adott esetben nem szavazhatna favoritjára csak azért, mert az adott politikus nem rendelkezik állandó lakhellyel a [keleti] választási körzetben”

mondta Martin Klus külügyi államtitkár. Véleményével nincs egyedül. A parlament alkotmányjogi bizottságának OĽANO-s elnöke, Milan Vetrák szerint ez azt is jelentené, hogy az emberek nem választhatnák meg azt a személyt, aki nem az ő régiójukban él.

Az OĽANO elképzelése inkább a magyarországi választási rendszerhez áll közel, de azért nem teljesen. Vetrák elmondása szerint nyolc választási körzetet hoznának létre, amelyben azonban a 150 fős parlament 75 képviselőjét 75 járásból választanák meg. Vagyis minden járás kapna egy parlamenti képviselőt. A tisztelt ház másik felét a maihoz hasonló módon, országos listákkal választanák meg a szavazópolgárok. A külföldről szavazó szlovákiai állampolgárok külön körzetbe tartoznának.

A Sme rodina nem tartja szükségesnek a jelenlegi választási rendszer reformját, de ha koalíciós partnerei kitartanak a módosítás mellett, hajlandó arról érdemben vitázni.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az SaS-nek szintén nem áll érdekében a többkörzetes megoldás, mivel Közép- és Kelet-Szlovákiában nem igazán tud erős lenni, és a Za ľudítól eltérően aligha akar beolvadni más pártba vagy szövetségbe.

Ami pedig szinte mindegyik pártra igaz, hogy maga a pártszerkezetük erősen központosított, egyetlen kiemelkedő személyiség köré épül, aki egy többkörzetes választás esetén csak egyetlen régióból tudna szavazatokat hozni. Ez megbonyolítaná a személyi kérdésektől a kampánystratégián át a pozícióharcokat egyaránt. A TASR által megszólított szakértő épp ezért úgy véli, hogy a választási rendszer módosításának kérdése jó ideig megoldatlan marad a kormánypártok között.

Körkép.sk, Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »