Nincs b-terv a szőlőtermelők számára: a zöldszüret után jöhet a krízislepárlás

Nincs b-terv a szőlőtermelők számára: a zöldszüret után jöhet a krízislepárlás

Egyre inkább úgy néz ki, a kormányzat semmit nem fog tenni a magyar szőlőtermelők érdekében, sőt, nemcsak a zöldszüretet támogatják, hanem elérhetővé teszik augusztus közepétől a borászati termékek krízislepárlását is. 

Persze, mindkét intézkedés teljes mértékben önkéntes

– legalábbis a kormányzat álláspontja szerint. Valóság persze ezzel szemben az, hogy már tavasszal levélben tájékoztatták például a tokaj-hegyaljai gazdálkodókat, hogy az állami felvásárló egyetlen egy szem szőlőt sem fog felvásárolni. Marad a zöldszüreti támogatás, amely – még a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint is – a költségeknek mindössze 50 százalékát fedezi.

Az, hogy nincs a kormányzatnak b-terve, Nagy István agrárminiszter leveléből derült ki. A tárcavezetőt a jobbikos Sneider Tamás és Magyar Zoltán kérdezte arról, hogy milyen támogatásokra számíthatnak a jövőben a szőlősgazdák, ha a zöldszüretet elfogadhatatlannak tartják. 

Hírdetés

A miniszter konkrétumokkal nem igazán szolgált, jelezte, hogy folytatják a fejlesztési célú támogatásokat, amelyek ugye odavezettek, hogy a magyar gazdák póruljártak. 

Arra pedig esély sincs, hogy azok számára, akik nem vetnék alá magukat az “önkéntes” csonkolásnak, bármilyen segítséget is adjanak.

Egyébként zöldszüret – tehát a szőlőfürtök éretlen állapotban lévő levágása – még soha nem fordult elő Magyarországon, krízislepárlás is legutóbb 2009-ben volt. 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »