Niedermüller tudja, mi a szégyen

Az Európai Uniónak fel kell lépnie a magyar-szerb határon kialakult “embertelen és jogsértő helyzet” ellen, amely nem csak Magyarország, hanem Európa szégyene is – figyelmeztetett kedden Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője.

A párt alelnöke brüsszeli sajtóértekezletén ismertette az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezetnek a magyarországi menekültügyi helyzetről szóló jelentését, amely szerinte “lesújtó képet fest a határon történő erőszakos fellépésről, a menekültek bántalmazásáról, fogva tartásáról és jogellenes visszaküldéséről, a menedékjog megtagadásáról, az embertelen életkörülményekről”.

Mint mondta, az ENSZ menekültügyi szervezete az elmúlt időszakban “több mint száz olyan esetet gyűjtött össze, amely során a rendészeti szervek túlzott erőszakot alkalmaztak menedékkérőkkel szemben”.

“Teljesen világos, hogy a magyar kormány hazudik, amikor azt mondja, hogy betartja az európai szabályokat. Éppen ellenkezőleg, Orbánék módszeresen és tudatosan megsértik az uniós és a nemzetközi jogi normákat. Nem megvédik Európát, hanem lerombolják erkölcsi alapjait, a jogállamot” – közölte Niedermüller.

A képviselő végezetül elmondta, kezdeményezte, hogy az uniós parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottsága minél előbb tűzze napirendjére az ügyet.

Az Amnesty International kedden közzétett értékelése szerint a magyar hatóságok több ezer menekülttel – köztük kísérő nélküli gyerekekkel – szemben alkalmaznak durva erőszakot, jogellenesen toloncolják vissza őket, törvénysértő módon tartják őket fogva, és az egész rendszer leplezetlen célja, hogy elrettentse a menedékkérőket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »