New York magával rántotta az ázsiai tőzsdét

New York magával rántotta az ázsiai tőzsdét

Nagy gyengüléssel zártak a vezető ázsiai piacok kedden és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mind komoly mínuszban voltak, de a tőzsdemutatók mindenütt napi mélypont felett álltak a New York-i értéktőzsde előző napi lejtmenete után – írja az MTI.

Kedden Tokióban a Nikkei225 mutató 4,76 százalék csökkenéssel, 21 603,50 ponton fejezte be a napot. Napi legnagyobb vesztesége több mint 7 százalék volt. A részvények szélesebb körét felölelő TOPIX index 4,62 százalékkal gyengült.

A már szintén bezárt tajpeji tőzsde indexe 4,95 százalékkal csökkent, az ausztrál börze irányadó mutatója pedig 3,20 százalékkal süllyedt.

http://mno.hu/

A tokiói tőzsdezáráskor még folyt a kereskedés néhány tőkepiacon a térségben, Sanghaj 2,84 százalékos, Hongkong 4,22 százalékos, Szöul pedig 1,38 százalékos csökkenést jelzett a hétfői záróértékéhez képest.

Hétfőn a New York-i értéktőzsdén a vezető ipari részvények DJIA indexe hat és fél éve legnagyobb mértékben, 4,6 százalékkal esett.

Kereskedők a gyengülés kapcsán úgy vélekednek, hogy korrekcióra került sor, de nincs ok a pánikra. Ázsia követte New Yorkot és valószínűleg az európai börzék sem kerülik el a kezdeti nagy veszteséget.

A New York-i tőzsdemutatók hétfői gyengülését részben az amerikai jegybanknak az a múlt heti vélekedése váltotta ki, hogy emelkedik az infláció, ami alapján megnőtt az esélye az újabb kamatemelésnek (valószínűleg márciusban).

A DJIA indexe a hétfői gyengüléssel elvesztette az év eleje óta összegyűjtött teljes nyereségét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »