Névtelentől arctalanig

Mint a hazai közélet máig élő annyi balkáni sunyiságát, a névtelenség mögé rejtőzést is csodásan kifigurázta százhuszonvalahány éve Caragiale, épp a nemsokára nyíltan is gőzerővel beinduló választási kampány korabeli elődjét pellengérre tevő darabjában, Az elveszett levélben. 

Érdekes, mit sem változott a gerinctelen, korrupt, felfelé nyaló, lefelé rúgó emberek hada, holott ha a technika robbanásszerű változását nem is vennénk figyelembe, az időközben lezajlott két világháborút és többszöri főhatalomváltást igazán nem seperhetjük félre. Az emberi természet viszont csak ritkán és nagyon lassan alakulgat, már ha egyáltalán lehet változásról beszélni.

Vannak olyan vidékek, ahol lehet, de a Dâmboviţa vize a jelek szerint nem képes a jó irányú alakulást segíteni. Vagyis ugyanaz megy most is, mint a zseniális drámaíró kocsmájában annak idején: a pitiáner kis szélkakasok „legbátrabb” lépése, hogy küldenek egy feljelentőlevelet, „névtelenül aláírva”, ahogy ők mondták.

S hogy mégse legyünk olyan igazságtalanok a mai ügyeskedőkkel, valljuk be, hogy valamicskét csak ment előre a világ: most már arctalanságot játszanak a magukat okosnak tartó nagyfiúk. Például a képüket hullamaszkká alakító moldáv trubadúrok, akiket odáig sodort gerinces bátorságuk, hogy Moszkvában nemcsak oroszul, de románul is elzengték rigmusaikat, majd ellentmondást nem tűrve kijelentették, hogy ez nem moldáv, hanem román nyelv.

A Pruton inneni honkeblek azonnal elkezdtek dübörögni és ujjongani: végre valakik a félelmetes nagy medve torkában is kimondták, amit a volt államelnök csippentett fel, de már más levitézlettek is kapkodnak a konc után: a jelenlegi határfolyó két oldalának egybe kell forrnia. Az orosz medve sem volt rest, mordult egyet, és szemfüles újdondászok – a technika vívmányainak segítségével – kiderítették, milyen arcok is vannak a pingált halálfej mögött.

Lett nagy hazafiúi felhorkanás, hisz ezzel a „tisztára” mosással mintha az igazi halálba küldenék a derék, bátor honfiúkat. Igaz, egyelőre vígan élnek, és a sok hűhó is hamar elcsitult, de a hamu alatt izzik az egyesülési vágy parazsa. Várom, mi lesz az újabb találmány, hisz a névtelenségtől már eljutottak az arctalanságig, következik a test nélküli lángoló kebel, amit éjjelente szellemalakok dobnak majd be, közben jelöltjeik nevét susogva?! Hátha ugyanúgy elhiszik „égi” küldetésüket, mint a névtelen arctalanokét, és voksukkal diadalmasan repítik őket bársonyszékbe, ügyködjenek ott az egyesülésen!


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »