Névtelen e-maillel „bizonyítja igazát” a magyar kormány

Névtelen e-maillel „bizonyítja igazát” a magyar kormány

„A Soros-hálózat embere az állami tulajdonba került lakások listáját akarja megkapni” – állítja a magyar kormány a Facebookon közzétett bejegyzésében, hozzátéve, hogy a kormány nyilvánosságra hozza az ezt bizonyító adatigénylést.

A bejegyzésben valóban közzétettek egy dokumentumot, amelyben egy magát ügyvédnek nevező személy, akinek a nevét kitakarták, arról érdeklődik: 2017. január 1-jétől 2018. február 28-ig a magyar állam milyen ingatlanokat szerzett meg Budapest közigazgatási területén.

Az MTI arról számol be, Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján ismertette a dokumentumot, és akkor azt mondta, március 7-én adta be a kérelmet egy olyan ügyvéd, „aki nagyon szorosan kötődik a Helsinki Bizottsághoz”. Közölte azt is, hogy a magyar kormány nem adja ki a listát, és áll mindenfajta bírósági eljárás elé.

Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője pedig szerdán már arról beszélt, hogy Karácsony Gergely, Vágó Gábor és a „Soros-hálózat” is hozzálátott a lakások összeírásához a migránsok betelepítéséhez. A Fidesz azt kérte a kormánytól, hogy adja ki azt a dokumentumot, amely igazolja, hogy a Magyar Helsinki Bizottság embereihez köthető a lakáslistáról szóló közadatkérés.

A Helsinki Bizottság a Facebook-oldalán reagált Tuzson szavaira, hangsúlyozva, hogy sem a bizottság, sem egyetlen munkatársa nem igényelt adatokat üresen álló, „állami tulajdonú” lakásokról a kormánytól. „Az eddig is számos szürrealista elemben bővelkedő kormánykampány ma dadaista fordulatot vett” – vélekedett.

„Ezek az adatok egyébként közérdekűek, és az adatgazdák az önkormányzatok, nem pedig a kormány. Sem joga, sem lehetősége nincsen tehát az adatszolgáltatást szabotálni” – fűzte hozzá a bizottság.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »